November 7-ig tekinthető meg a művelődési központban, a Sopronban működő Központi Bányászati Múzeum tematikus kiállítása „Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956” címmel.

A vasárnapi tárlatmegnyitón Árva Ferenc történelemtanár emlékeztetett arra, hogy 1956. A XX. századi magyar történelem egyik, talán egyetlen világtörténelmi jelentőségű eseménye. A magyar nép forradalmának és szabadságharcának heteiről, napjairól évtizedeken át még az eseményekben résztvevők, a kortársak is csak részigazságokat tudhattak.

- A Kádár korszakban közel négy évtizeden át hazudtak nekünk, vagy ami még rosszabb hallgattak a hősökről, az áldozatokról, a valódi célokról, az elnyomás, a megtorlás igazi körülményeiről. Generációk nőttek fel, akik semmit, vagy alig valamit tudtak, tanultak, hallhattak a tényleges eseményekről, akiknek azt „sulykolták”, hogy 56 „ellenforradalom”, „a demokratikus rend megdöntésére irányuló szervezkedés” volt. 1956 októberében a bányászok - a korabeli társadalom látszólagos kivételezettjei – nemcsak, hogy csatlakoztak a forradalomhoz, hanem annak sok helyütt alakítói is voltak. Csak gondoljunk az oroszlányi eseményekre, október 26-ára, amikor a véres rabkitörési kísérlet után az oroszlányi bányászok tüntetést szerveztek, majd a XVIII-as aknához vonultak és kiszabadítottak több, mint ezer fogvatartottat, akik nagy része csatlakozott a tatabányai és budapesti forradalmi erőkhöz – mondta Árva Ferenc.

A Központi Bányászati Múzeum munkatársai több, mint 10 éve kezdték meg az 56’-os eseményekhez kapcsolódó tematikus kutató és gyűjtőmunkát, melynek eredményeként azóta napvilágot látott egy tanulmánykötet és egy tematikus kiállítás „Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956” címmel. A bemutatóhoz jelentős iratanyagot, fotódokumentációt gyűjtöttek össze, amelyek az országban szétszórtan voltak fellelhetők különböző levéltárakban és magángyűjteményekben. A anyag egy része időszaki kiállításként már „bejárta a magyarországi bányavidékeket” és a forradalom 60. évfordulója alkalmából Oroszlányban is megtekinthetik az érdeklődők.

2016. október 24., 11:04