Ahogy az előzetesen várható volt az NBI/B két legjobban védekező csapatától, mindkét együttes a másik erősségeit próbálta kontrollálni a kezdő feldobástól kezdve. Nagy volt a küzdelem a parketten, minden labdáért, a helyzetekért meg kellett szenvedni, főként emiatt is roppant gólszegény első negyedet láthattak a nézők.

A második etapban már jobban megtalálta a réseket a másik pajzsán mindkét fél, folyamatosan változott a vezető csapat kiléte, fej-fej mellett haladtak a félidőt jelző dudaszóig, a nagyszünetben 29-29 állt az eredményjelzőn.

Elszánt arcokkal estek egymásnak fordulás után újfent a felek, egyre több volt támadásban is a jó megoldás, de leszakítani egyikük sem tudta az ellenfelet, harminc perc után is egált mutatott a tábla, izgalmas zárásra volt remény.

Úgy tűnt, fáradni látszik a TF, pár perccel a vége előtt hét ponttal lépett el az OSE, ekkora előnye egyik csapatnak sem volt még a derbi során. Egy jó védekezés után labdája volt hazaiaknak, ám könnyelműen adták azt vissza és triplát kaptak belőle, kilenc pont helyett négy lett közte. Ettől új erőre kaptak a fővárosiak, újra meccsben voltak.

24 másodperccel a vége előtt ismét büntetőhöz jutott az ellen, aminél nem remegett meg a kezük. Mindkettőt értékesítve egálnál jött a hazai időkérés egy utolsó támadáshoz, a győzelemért, majd egy betörés során az oroszlánok megszerezték a győzelmet jelentő ziccert, robbant a csarnok.

Vavra András: "Nagyon fizikális mérkőzés volt, az utolsó energiáinkat is mozgósítottuk ma este. Gratulálok a TF-nek, látszott, hogy remekül felkészültek belőlünk. Ennek és az elmúlt hetek megpróbáltatásainak is köszönhetően már nem volt támadásban a megszokott több jó egyéni teljesítmény, de a védekezésünk és a szívünk nagyon a helyén volt, a mai sikerhez, ahogy vártuk is, főként ez kellett. Most végre tudunk fújni egyet és remélhetőleg újra minőségi munkát végezni az ünnepek alatt, nagyon ránk fér mindkettő. Büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen körülmények között is hoztunk minden nehéz vagy nehéznek gondolt mérkőzést, ez nagy erőt és még sok tartalékot mutat, igyekszünk még azt is kihozni mindenkiből szezon végéig.

Köszönjük szurkolóinknak is az eddigi lelkes támogatásukat, reméljük, jövőre még többen leszünk. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk a csapat nevében is! Jövőre is hajrá OSE!"

OSE Lions-Tehetséges Fiatalok-Budapest 67-65 (11-13, 18-16, 20-20, 18-16)

Helyszín: Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok (800 néző)
Vezette: Horváth, Dr. Magyari, Földesi
OSE: Zsíros 3/3, Lewis 14/3, Wehner 12/6, Burai 13, Varga 6,
Csere: Kiss 6/3, Kovács 6, Gorzsás 4, Zrínyi 3/3
Edző: Vavra András
Jók: Burai, Kovács

2016. december 20., 05:43