2017-et írunk, elérkezett az újév. Jó magyar szokás, hogy ilyentájt jókívánságainkkal fejezzük ki azon reményünket, hogy jobb esztendő küszöbén állunk, mint amilyen az előző volt, így engedjék meg, hogy elsőként mindannyiuknak eredményes, sikeres és örömteli évet kívánjak!

Hagyomány, hogy a város vezetője január első napjaiban beszámol arról, hogy milyen munkát végeztek munkatársaival az elmúlt évben, s meg kell mondanom őszintén, én nagyon elégedett lennék, ha idén is sikerülne annyi beruházásnak megvalósulnia városunkban, mint 2016-ban.

Csak az emlékek felidézése okán, a teljesség igénye nélkül említenék párat 2016-ból, amelyek osztatlan sikert értek el a polgárok körében.

Régi hiányt pótolt a Táncsics úton elkészült ökölvívó edzőterem. A korábbi kisbolt helyén öltözővel együtt kiépített, központi fűtéses terem azóta is jó kihasználtsággal működik.

A Hamvas Béla Gimnáziumban a megkezdett energetikai beruházás befejezéseként az épület homlokzatának díszburkolata és a fal melletti járdák készültek el 27 millió forintból.

A Szolgáltató Városközpont, azaz a volt Arany iskola tetőfelújítása, a védett homlokzat helyreállítása és az épületet díszítő címer restaurálása szintén megtörtént 35 millióból.

A tavalyelőtt indult beruházás keretében elkészült a posta mögötti terület komplex rehabilitációja. A munkálatok előre nem látható műszaki okok miatt húzódtak át 2016-ra. Az ott lakók és az arra járók májusban vehették birtokba ismét a területet. Ez 200 millióba került.

30 millió forintból készült el a Wescasthoz vezető közel 400 méter hosszú járdaszakasz, a buszmegállók, valamint a földben húzódó nagyfeszültségű kábelek, a közvilágítási vezetékek áthelyezése.

Befejeződött az uszoda előtti közvilágítási projekt is. A rendőrség mellett kialakított új parkolóhelyeket bevilágító, LED-es kandeláber fényforrások költsége 5,7 millió forint volt.

Megújult Malom-tó feletti gyalogos híd, illetve a Spar áruház előtti kishíd.

27 millióból teljesen újjáépült a műszaki középiskola csapadékvíz és szennyvízelvezető rendszere, a Rákóczi úti víznyelők fedelei pedig a középsziget zöldfelületeibe tagozódtak, így a forgalom már nem ezeken keresztül halad.

Mint az köztudott, a város legnagyobb projektje tavaly a sportcsarnok volt. A mintegy 1500 főt befogadó új épület teljes ára közel 1.1 milliárd forint lett, amiből 380 milliót a városi költségvetés fedezett.

Ősszel megújult az ’56-osok tere az Ápolási Intézet mellett, és befejeződött a Mindszenti úti beruházás is 800 méter hosszú szakaszon 273 millió forintból.

Régi vágya valósult meg a város lakóinak a Rákóczi út-Takács utca kereszteződésében 37 millióból megépült körforgalmi beruházással.

A tavalyelőtti belső renoválás után befejeződött a Malomsori óvoda külső hőszigetelése és tetőfelújítása, a csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítése 35 millió forintból, de megújultak a Brunszvik óvoda és a József Attila iskola mászókái és hintái is.

Az év során a település 16 közterületi játszóterén pótlásra kerültek az eszközök és városszerte számos padot is kihelyeztettünk mintegy 10 millió forintból.

Elkezdődtek a Petőfi Udvar 6-7 számú épülettömb teljes felújításának munkái, megérkezett az új tűzoltóautó, s nem utolsó sorban sokak megelégedésére gyönyörű lett Oroszlány karácsonyi díszkivilágítása.

Ami az előttünk álló időszakot illeti, továbbra is ki kívánjuk használni a pályázatok nyújtotta előnyöket, különösen az intézmények felújítása és az óváros rehabilitációja területén, de komoly saját erővel is rendelkezünk terveink megvalósításához.

Az egyik legnagyobb feladatnak az új polgármesteri hivatal kialakítása ígérkezik a volt Arany János iskola épületében.

Hamarosan kezdetét veszi egy újabb nagyszabású városrész rehabilitációs program a Népek barátsága utca-Irinyi János utca tengelyében lévő területeken.

Terveink között szerepel még többek között a Haraszthegy hasznosításának megoldása és a Borbálai óvoda felújításának megkezdése.

Talán az elmondottak bizonyítják, hogy van mire büszkének lennünk, jól sáfárkodtunk a közpénzekkel, s ugyanilyen lendülettel fogunk hozzá a munkához 2017-ben is.

A megvalósult eredmények azonban nem egy-két ember munkáját dicsérik, hiszen olyan képviselő-testület dolgozik Oroszlányért, melynek minden tagja valóban a település érdekét tartja szem előtt.

Az ő tevékenységüket egészíti ki és támogatja a polgármesteri hivatal szakapparátusa, melynek dolgozói lelkiismeretesen, szakmailag felkészülten biztosítják a hátteret, s nem utolsó sorban meg kell említenem azt a csapatot, amely immár több mint 2 éve segíti választási programom megvalósítását.

Mindez bizakodással és optimizmussal tölt el a jövőre nézve.

Az elmondottak alapján, mint a város polgármestere, kérem az Önök támogató segítségét terveink megvalósításához, és kívánok sikeres, boldog, eredményes új esztendőt Oroszlány, és a térség minden lakójának.

2017. január 03., 11:09