Kategória: kultúra
Kilencedik alkalommal nyílt kiállítás a művelődési központban hétfőn a Fénnyel Festők Fotóklubjának alkotásaiból
2019. október 01., kedd
Vasárnap énekszóval telt meg az OKSZÍK kamaraterme
2019. szeptember 30., hétfő
Ez évben a díjat Bíró József és neje, László Julianna, Fidrich Anna, Jókai János és a Richter házaspár vehette át
2019. augusztus 18., vasárnap
Negyedszázad munkáját bemutató kiállítás nyílt az Evangélikus Egyház gyülekezeti termében a 25. Falunapon
2019. augusztus 18., vasárnap
Hagyományosan a Krídlovka ifjúsági zenekar zenéjével vette kezdetét szombaton a 25. falunapi programsorozat
2019. augusztus 18., vasárnap
A képek alkotója második otthonául választotta a sűrű erdőben található templomromot
2019. augusztus 05., hétfő
Nem sok olyan rendezvény van a városban, amelyiket egyöntetűen dicsérik a látogatók
2019. július 29., hétfő
Nagy érdeklődés övezte a Rákóczi Szövetség újabb rendezvényét szombat délután az OKSZÍK-ban
2019. július 22., hétfő
Az idei szezon feléhez jutva 4256-an váltottak jegyet a kiállítóhely megtekintésére
2019. július 11., csütörtök
Elsősorban szórakoztató, a nyárnak megfelelő hűsítő művekkel készült a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar
2019. július 07., vasárnap
A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete invitálta előadásra az érdeklődőket, Szép Ernő születésének 135. évfordulója alkalmából
2019. július 05., péntek
Kulturális csemegék sora várt mindazokra, aki ellátogattak szombat délután a Szlovák Tájházba
2019. június 30., vasárnap
Magyar kultúra tegnap, ma és holnap címmel meghirdetett pénteki programon Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség helyi elnöke köszöntötte a megjelenteket
2019. június 08., szombat
Tizennyolc év után ismét önálló kiállítása nyílt Pózner Gábor szobrásznak az OKSZÍK kiállítótermében
2019. május 18., szombat
A 170 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve vasárnap tartott ünnepséget a CSEMADOK helyi szervezete
2019. április 29., hétfő
Egy osztálynyi lelkes diák érkezett szombat reggel az OKSZÍK kamaratermébe, hogy részt vegyenek a nemzetközi történelmi vetélkedőn
2019. április 28., vasárnap
Saját készítésű bábjátékok rengetege fogadta csütörtök délelőtt a Regionális Óvodai Bábos Napra érkező gyerekeket
2019. április 19., péntek
A Hunyadi iskola két tanulója vett részt a Bécsben rendezett mesemondó- és szavalóversenyen
2019. április 17., szerda
A zord időjárás ellenére is látványos közös szavalással és József Attila szobrának megkoszorúzásával ünnepelték a költészet napját
2019. április 12., péntek
A korábbi táblák a múzeum 2002-es megnyitásakor kerültek ki, így időszerű volt azok megújítása
2019. április 04., csütörtök
Izgalmas eseménnyel készült kedden az oroszlányi Hölgy Klub
2019. április 03., szerda
Hagyományosan pálinkával, kenyérrel és sóval várták szombaton vendégeiket az oroszlányi szlovákok
2019. január 28., hétfő
Hat évvel ezelőtt, 2013-ban alapították meg városunkban a Kölcsey emlékplakett elismerést
2019. január 23., szerda
Rég nem látott érdeklődés mellett ünnepelték Oroszlányban a Magyar Kultúra Napját
2019. január 23., szerda
Huszonnyolc nő személyes története köré fonódik a kiállítás a művelődési központban
2018. október 24., szerda
A festőnő barátai, a művészete iránt érdeklődők és volt mestere is tiszteletét tette hétfő délután Dittrich Márta kiállításának megnyitója alkalmából
2018. október 02., kedd
Oroszlány vendége volt a magyar irodalmi élet két emblematikus alakja szombaton
2018. szeptember 16., vasárnap
Érdekes író-olvasó találkozót szervezett csütörtökön az OKSZÍK-ban a helyi Rákóczi Szövetség
2018. szeptember 08., szombat
A város történetének újabb fejezetéhez érkeztünk ma, amikor figyelmükbe ajánlhatom az Oroszlány fotókon címet viselő kötetet
2018. szeptember 02., vasárnap
Célegyenesbe érkezett a megyei Prima Díj közönségszavazása
2018. szeptember 01., szombat
Találatok száma: 254 db