Kategória: kultúra
A Műélmény Kávézó programjára idősek, fiatalok egyaránt kíváncsiak voltak
2017. október 04., szerda
Október 17-ig látogatható a művelődési központban a Magyar rock legendák című kiállítás
2017. október 02., hétfő
Szabó Istvánné (Betka) értékelésével vette kezdetét hétfő délután a város szlovák önkormányzatának közmeghallgatása
2017. szeptember 26., kedd
Ma egy olyan eseménynek lehetünk részesei, amikor a két közösség még szorosabbá fűzi kapcsolatát
2017. szeptember 19., kedd
Baráti társaságban faggatták barátai a felvidéki Bíró Szabolcsot arról, hogy milyen író ő valójában
2017. szeptember 08., péntek
Főzőverseny nyitotta szombaton a hagyományoknak megfelelően a XXIII. Falunap programsorozatát
2017. augusztus 14., hétfő
Ausztriai kiránduláson vettek részt szombaton az oroszlányi Rákóczi Szövetség és baráti köre tagjai
2017. augusztus 14., hétfő
Több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkával, valamint képviselői és vállalkozói adományból készült el az a szlovák kaput stilizáló emléktábla
2017. július 20., csütörtök
Gyóni Géza költőre, újságíróra emlékezett a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete
2017. július 07., péntek
Hetedik alkalommal szervezte meg az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud rendezvénysorozatát a Hontravel Kft.
2017. június 26., hétfő
A hét végén került sor Vágsellyén a hagyományos kézműves kirakodóvásárra és folklórprogramra
2017. június 26., hétfő
Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el azt a törvényt, mely a Magyar Szabadság Napjáról hozott határozatot
2017. június 26., hétfő
Két hétig látogatható a művelődési központban a Hamvas Béla Gimnázium diákjainak grafikáiból nyílt kiállítás
2017. június 03., szombat
Ne szalaszd el a lehetőséget, gyere és mutasd meg te mit tudsz!
2017. május 20., szombat
Ha a nézők és látogatók számát vesszük alapul, egyértelmű sikerrel zárult Oroszlányban a XXI. Civileké a ház programsorozat
2017. május 08., hétfő
Tizenöt fős delegáció érkezett Oroszlányba szerdán a helyi Rákóczi Szövetség szervezésében
2017. április 20., csütörtök
Közel 350 képeslapon több mint 100 felvidéki település tekinthető meg a szerdán nyílt tárlaton
2017. április 13., csütörtök
Arany János életéről és hivatásáról szóló emlékműsorral érkezett Varga Izabella, R. Kárpáti Péter, Czető Zsanett és Kristóf Dániel az Oroszlányi Közösségi Színtérben
2017. április 13., csütörtök
A Költészet Napja alkalmából hirdették meg a járási vers- és prózamondó versenyt, általános és középiskolás fiatalok számára
2017. április 12., szerda
Születésének 105.évfordulója alkalmából Örkény István Kossuth-díjas író emlékére szervezett irodalmi délutánt az oroszlányi Rákóczi Szövetség
2017. április 08., szombat
Közel tízmillió forintnyi beruházást valósítanak meg a tervek szerint a Bányászati Múzeum területén idén
2017. március 31., péntek
Halmos Mónika volt az oroszlányi bibliotéka legutóbbi vendége az Így írnak Ők sorozatban
2017. március 29., szerda
Több mint száz, zömében oroszlányi vendég érkezett szombaton délután Csákvár Emlékházába
2017. március 19., vasárnap
Ismét zsúfolásig megtelt az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár Olvasóterme
2017. március 08., szerda
Pénzügyi, közművelődési és szervezési szakemberek ültek egy asztalhoz
2017. március 06., hétfő
Minél többen felfedezzék a könyvek varázslatos világát, ismerjék meg a korosztály számára íródott gyermekirodalmat
2017. január 30., hétfő
Negyvenöt művész 83 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők
2017. január 23., hétfő
Folytatódik a majki kamalduli remeteség felújítása
2017. január 04., szerda
2018-ban átadjuk a három éve megkezdett rekonstrukció második ütemét
2016. december 12., hétfő
Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze a Nemzetiségek Napján Oroszlányban a helyi és határon túlról érkező szlovákság képviselői
2016. december 12., hétfő
Találatok száma: 254 db