info@oroszlany.hu      +36 (34) 361-444
info@oroszlany.hu      +36 (34) 361-444
Cikkek
Keresés
Vissza
Fergeteges kosárfieszta – Streetball negyedszer
Hír | Sport

Idén már negyedik alkalommal, sorozatban Kőbánya, Paks, Békéscsaba és Nyíregyháza után Oroszlány városa adott otthont az Országos Streetball rendezvénynek június 20-án.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy várakozás előzte meg a rendezvényt, amit a rengeteg önkéntes, nevezett csapat, változatos programok és médiaérdeklődés is bizonyított. Érkeztek játékosok Budapestről, Monorról, Székesfehérvárról, Szombathelyről, Mórról, Tatáról, Tatabányáról, Komáromból és Veszprémből, sőt Szlovákiából is.

A programok és mérkőzések a városi sportcsarnok, illetve művelődési ház körüli parkolókban kialakított pályákon zajlottak, ahol a legkisebb nebulóktól a felnőtt korosztályokig mérhették össze tudásukat a csapatok. A rendezvényt az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvós Zenekar fellépése után Lazók Zoltán polgármester nyitotta meg, majd a Tűzoltók-Rendőrök VIP mérkőzésével kezdetét vette a versengés.

A rekordszámú, 82 nevezett csapat között öröm volt nézni a legkisebb U11 korosztály játékát, akik 19 nevezett csapattal a legnépesebb utánpótlás korosztályt alkották. A felnőttek között a +23-as férfikategóriában volt a legnagyobb tülekedés, így a rendezvény fődíját, egy wellness hétvégét is ezen kategória győztese vitte el.

A mérkőzések mellett különböző színes programok (Hot Iron, spinning, walk-energy, teremkerékpár-bemutató, nívós táncfellépők), VIP összecsapások (rendőrök, tűzoltók, Eötvös-Hamvas, Zsolnay Team, Focisták, OSE Szurkolók, OSE Szülők, Karate, Cselgáncs), dobóversenyek és zsákoló verseny szórakoztatta a nagy számban megjelent közönséget.

A díjátadók során a Pest Megyei Bajnoki Címért járó aranyérmeket az OSE felnőtt női csapata a színpadon vehette át a bajnokság szervezőjétől. A Streetball díjait a rendezvény végén Gurszky Géza (KEMKSZ főtitkára), Beck Ferenc (OSE elnöke), és Ughy Albert (OSE játékosa) adta át.

A rendkívül jól szervezett, színvonalas rendezvényen helyi győztesek is szép számmal születtek, akik az országos döntőbe jutva a budapesti Műjégpályán tovább öregbíthetik majd az oroszlányi kosárlabda hírnevét.

OSE

2015. június 23., 20:50
Vissza

Legnépszerűbb cikkek

Ipari parki buszmenetrend! (4154)
Oroszlány város helyi autóbuszjáratai 2015. július 1. (szerda) üzemkezdettől az alábbi új menetrend szerint közlekednek
Megújuló városi televíziózás? (3691)
Pályázatot ír ki az önkormányzat a televíziós műsorszolgáltatási feladatok ellátására
Fergeteges kosárfieszta – Streetball negyedszer (3309)
Kőbánya, Paks, Békéscsaba és Nyíregyháza után Oroszlány városa adott otthont az Országos Streetball rendezvénynek
Én is bányász vagyok (3744)
Oroszlány várossá válásában, a jelenlegi infrastruktúra és városkép kialakításában fontos szerepe volt a bányászatnak
Ifjú tűzoltók kerestetnek! (3613)
Az tűzoltó egyesület fiú-, és lánycsapatába keres olyan fiatalokat, akik érdeklődnek a tűzoltó hivatás iránt
Éjszakába nyúlóan üléseztek (3279)
Emberesre sikeredett a keddi képviselő-testület anyaga

Elérhetőségeink

Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Lazók Zoltán - Oroszlány Város polgármestere

A honlap tartalmát szerkeszti:
Ivák István ivak@okis.hu