info@oroszlany.hu      +36 (34) 361-444
info@oroszlany.hu      +36 (34) 361-444
Cikkek
Keresés
Vissza
Kötelező behúzva
Hír | Sport

A listavezető OSE Lions idei első hazai összecsapásán a sereghajtó Honvédot látta vendégül. A mérkőzés előtt a hazai publikum elbúcsúzott az OSE saját nevelésű játékosától, az egész pályafutását Oroszlányon töltő Burai Róberttől, aki Salgótarjánban folytatja karrierjét.

Az első negyedben hamar magához ragadta a kezdeményezést a Lions és egy rövid hullámvölgyet leszámítva tartani tudta tíz pont körüli előnyét. A második játékrészben a hazaiak többször tizenöt pont fölé növelték a két csapat közötti különbséget, de egy újabb rövidzárlat után a vendégek továbbra is „meccsben tudtak maradni”. A harmadik negyedet pocsékul kezdte az OSE, az első öt percben mindössze két pontot szereztek Vavra András tanítványai.

A záró negyedben aztán összekapta magát a Lions és néhány perc alatt közel húsz pontosra növelte előnyét. Vavra András ezt követően már főleg a fiatalokat játszatta, így ugyan a vendégek egy utolsó rohammal tíz ponton belülre kerültek, ez azonban már nem fenyegette a hazai csapat sikerét. Az OSE győzelmével továbbra is a tabella élén áll.

Vavra András: – Amellett, hogy a Honvéd becsületesen küzdött azért, hogy a maximumot hozza ki a mérkőzésből, mi elég takarékosan mozogtunk. Pár perces jó szériák elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy tíz pont körül tartsuk az előnyünket, de ezeket általában gyengébb periódusok követték. Az előttünk álló mérkőzéseken ez a játék nem biztos, hogy elég lesz a sikerhez.

  • Kosárlabda NB I. B., Piros csoport, férfi, 15. forduló
  • OSE Lions–Budapesti Honvéd SE 88-79 (26-16, 23-19, 15-17, 24-27)
  • Oroszlány, 800 néző, vezette: Esztergályos R., Magyari T., Pécsi Zs.
  • OSE Lions: Madár 17/9, Kiss Á. 4/3, Spagnolo 17/3, Illés 16/9, Zsíros 8/6. Csere: Bogatin 8/3, Kiss K. 10, Balla 2, Bödör 2, Sömenek 4, Schuj. Edző: Vavra András.
  • Az eredmény alakulása: 7. perc: 20-10, 16. perc: 39-23, 25. perc: 51-42, 34. perc: 75-56.

-kemma.hu- fotó: Babér Zoltán

2018. január 14., 11:18
Vissza

Legnépszerűbb cikkek

Lomtalanítás 2018-ban (8848)
Az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. Oroszlány város területén 2018. évben 4 alkalommal lomtalanítást végez
Nyitnak a Gresók (7910)
File Beáta jegyző jelenlétében avatták fel azt az új, helyi vállalkozók által megálmodott kereskedelmi egységet
Megújuló városi televíziózás? (6329)
Pályázatot ír ki az önkormányzat a televíziós műsorszolgáltatási feladatok ellátására
Ipari parki buszmenetrend! (8340)
Oroszlány város helyi autóbuszjáratai 2015. július 1. (szerda) üzemkezdettől az alábbi új menetrend szerint közlekednek
Beindultak a betörők (6541)
A betöréses lopások során az elkövetők a lehető legkisebb kockázatot vállalva a legnagyobb anyagi haszonra törekednek
Én is bányász vagyok (6272)
Oroszlány várossá válásában, a jelenlegi infrastruktúra és városkép kialakításában fontos szerepe volt a bányászatnak

Elérhetőségeink

Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Lazók Zoltán - Oroszlány Város polgármestere

A honlap tartalmát szerkeszti:
Ivák István ivak@okis.hu