2015. január 07.

Az új jegyző

Oroszlány új jegyzője, dr. File Beáta az Államigazgatási Főiskola igazgatás-szervező szakán szerezte első diplomáját, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen személyügyi szakértői végzettséget szerzett. Ezt követte Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász diplomája, majd a közigazgatási és a jogi szakvizsga.

A szakember a megyei munkaügyi központban töltött be különböző feladatokat, majd 2013-ig az oroszlányi munkaügyi kirendeltséget vezette. Ekkor lett az újonnan felálló járási hivatal vezető helyettese. Dr. File Beáta munkája mellett több társadalmi feladatot is felvállalt. A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének kuratóriumi tagja, a Szülők és pedagógusok a gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének alelnöke.

Ahogy Oroszlány új jegyzője magáról fogalmaz: „Erősségem a jó munkaszervezés, a csapatmunka, az összpontosítás, a rendszerszemlélet, a precizitás. Jó tárgyalóképességgel, kapcsolatteremtő és megtartó készséggel rendelkezem. Az emberekkel való humánus bánásmód és előítélet mentesség jellemez.”


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek