2015. január 19.

Évet értékeltek a súlyemelők

Jó hangulatú, szűkkörű évértékelő és egyben évnyitó rendezvényen értékelték az elmúlt időszakot és határozták meg az idei feladatokat szombaton a súlyemelők, a sporttelepen sorra kerülő rendezvényükön. Az eseményen Németh Gábor alpolgármester köszöntötte a sportolókat, vezetőket, aki kiemelte, hogy a versenyzők az utánpótlás, a felnőtt, és a veterán korosztályban is kiemelkedően képviselték egyesületüket. Bajnoki címek és előkelő helyezések, korosztályos válogatottságok tömege jelzi a sikeres szakmai munkát, amit Likerecz Attila többszörös edzői elismerése is alátámaszt.

Az alpolgármester rövid megbeszéléseket és egyeztetéseket folytatott az egyesült volt és jelenlegi elnökével, valamint vezetőedzőjével a szakosztály jelenlegi helyzetéről, terveiről, illetve a jövőbeni fejlesztések lehetőségiről. A súlyemelők kérésére összeállítják elképzeléseiket és szakmai javaslataikat melyek ismeretében dönt az önkormányzat a további támogatásokról.

2014-ben a hivatalos ranglisták alapján:

  • A szakosztályok között Oroszlány a 13.
  • A felnőtt pontversenyben 15.
  • A junior pontversenyben 11.
  • Ifjúságiban 19.
  • Serdülőben 1. (első!)
  • Összetettben 31 egyesület között a 8.
  • Az edzői eredményességi listán Likerecz Attila 2014-ben a 9. lett közel félszáz tréner között

A legeredményesebb versenyzők pedig

  • Szilágyi Szilveszter
  • Szilágyi Kinga
  • Kerekes Balázs
  • Kerekes Patrik
  • Miklós Márton
  • Járóka Gábor
  • Makrai Richárd
voltak a hivatalos ranglista alapján.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek