2015. január 19.

Vereség a listavezető ellen

OSE Lions - Metal-Work Bonyhádi KSE 64-71 (9-28, 16-10, 22-16, 17-17)

Oroszlány, 295 néző. Vezette: Esztergályos, Sabáli, Dr. Magyari
OSE: Kiss Kornél 17/6, Hajmásy 3/3, Burai 5, Gorzsás 13, Keller 3.
Csere: Magyari 2, Ughy 11/3, Bocsárdi 8, Túri, Kláris 2.

Edző: Kovács Nándor
Jók: Gorzsás, Kiss Kornél, Bocsárdi.

Az alapszakasz első körének utolsó összecsapására került sor az év első hazai mérkőzésén. Újonc csapatunk a tavalyi bajnok, és jelenleg is listavezető Bonyhád csapatát fogadta. A feldobás előtt egy perces néma főhajtással tisztelegtek a csapatok és a szurkolók a 77 évet „élt” oroszlányi szénbányászat, és a bányászok előtt.

Alapból sem az OSE volt az esélyes, de a múlt héten az MTK ellen mutatott játék, és Tanács Attila sérülése sem kecsegtetett túl sok jóval. Ennek megfelelően megilletődötten, bátortalanul kezdte a mérkőzést a betegségek, és sérülés miatt három játékosát (Tanács, Kiss Károly, Zábó) is nélkülöző Lions. Nagyon rossz támadójáték, sok hiba, kihagyott helyzetek sora következtében 7 perc alatt mindössze 2 pontot sikerült szerezni a hazaiaknak, miközben a Bonyhád szinte alig hibázott dobást (7. p. 2-20). A hazai szurkolókat azonban ez sem tántoríthatta el, megállás nélkül űzték, hajtották a csapatot. Ennek ellenére a negyed hátralevő részében sem csökkent a különbség, így az első etap végén közel 20 pont volt a két csapat között (10. p. 9-28).

Nagyot változott a játék képe a második játékrészben. Szorosabban, keményebben védekeztek a vendéglátók, jól szedték a lepattanókat, és Ughy pontjaival megkezdték a felzárkózást (17. p. 25-33). Mivel a maradék időben csak vendégkosár esett, így félidőben 13 egységnyivel jártak előrébb a tolnaiak. Fordulás után sokáig nem igen változott a különbség (25. p. 32-47). Ezután óriási rohamot indítottak Kiss Kornélék, és egy 13-0-s fantasztikus periódussal felzárkóztak 2 pontra (28. p. 45-47).  Többre nem volt már erő, s mivel jött egy-két pontatlan dobás és eladott labda, 47-54-es állással zárult a harmadik etap.

A negyedik negyed elején ismét a látogatók akarata érvényesült, és újból eltávolodtak a szurkolóik által példásan támogatott oroszlánoktól (36. p. 51-66). A hátralévő időben űzte-hajtotta ellenfelét az oroszlányi gárda, és Gorzsás kosaraival csökkentette hátrányát (54-66). Lukács harmadik triplája a lehető legrosszabbkor jött, ám 15 pontos hátránynál (37.p.: 54-69) is újítani tudott az utolsó leheletig küzdő OSE, s felzárkózott 64-71-re.

Rossz kezdés után talpra állt az ezer sebből vérző OSE Lions, s a hátralévő három negyeden keresztül valóban a nevükhöz méltón kosárlabdáztak az oroszlánok. Szívet melengetően küzdöttek a fiúk, ezért a vereségük ellenére is nagy tapsot kaptak a mellettük végig kitartó, ezúttal is fantasztikus publikumtól. Kovács Nándor: Korán nagy hátránya kerültünk. Óriási energiákat mozgósítva sikerült felzárkóznunk, de többre nem maradt erőnk. U21: OSE Lions - Metal Work Bonyhád 76-65


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek