2015. január 31.

Kormányablakot avattak Oroszlányban

Éppen tíz évvel ezelőtt, 2005-ben határozott arról az akkori baloldali városvezetés Oroszlányban, hogy egy lakótömb felújításával megkezdi az óváros rehabilitációját. Ezt követte többek között egy év múlva a Fő-tér rekonstrukciója, de komoly munkálatok folytak 2007-2008-tól kezdődően a bezárt, volt Arany János iskola új funkciójának kidolgozása érdekében is.

A 2010-es kurzusváltást követően a zömében jobboldali önkormányzat folytatta az óváros rehabilitációs munkáit, aminek keretében egy új, szolgáltató városközpont kialakítására sikerrel pályáztak. A szolgáltató városháza az eredeti tervek szerint a legforgalmasabb intézményeket, hivatalokat volt hivatott „egy ajtós” rendszerbe vonni. A polgármesteri hivatal mellett a postát, a munkaügyi központot, az okmányirodát, stb. tervezték a volt oktatási intézménybe, majd a járások kialakítását követően az új elvárásoknak megfelelően formálódott a projekt, aminek első, mintegy félmilliárd forintos üteme elkészült. Többek mellett a környék parkolási gondjait is kezelő parkolók kerültek kiépítésre, az épületben pedig szombaton felavatták a kormányablakot. Az okmányiroda az elmúlt napokban költözött az objektumba, míg a munkaügyi kirendeltség a közeljövőben foglalja el új helységeit.

Az avatóünnepségen L. Simon László parlamenti államtitkár arról szólt, hogy 2014-ben 71 kormányablak átadása történt meg, s a folyamat felgyorsításáról döntött a kormány, aminek eredményeként ez év végére nem lesz az országban olyan járásközpont, olyan nagyváros, ahol ne nyitnák meg, így év végére 280 helyen fogadják majd az állampolgárokat.

Ennek a nagyívű munkának az időszaka a mostani hétvége, hiszen csütörtöktől szombatig 26 kormányablak átadása történik meg – fogalmazott az államtitkár, aki hozzátette: a szolgáltató állam célja olyan hivatali ügyintézés megvalósítása, amely valóban növeli, erősíti az állampolgárok komfortérzetét. Ennek érdekében arra törekszik, hogy egyre több kormányablak nyíljon, ezekben mind több ügytípus elintézhető legyen (jelen pillanatban 265 különböző ügyben fordulhatnak a kormányablakhoz a polgárok), végül az is fontos, hogy mind gyorsabban, egyszerűbben kerüljenek elintézésre az ügyek – mondta L. Simon László.

Czunyiné Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője avatóbeszédében azt emelte ki, hogy sürgető szükség volt az épület új funkciójának, rendeltetésének kidolgozására, hiszen ennek hiányában az enyészet fenyegette a volt iskolát, nem beszélve arról, hogy ez a terület Oroszlány emblematikus része, ami mindenképpen megóvandó. Tehát egyrészt államigazgatási funkciók ellátására szakosodó szervek foglalják majd el az épületet, másrészt az önkormányzati szervezetek, illetve maga az önkormányzat is méltó elhelyezésre találna itt, nem utolsó sorban pedig üzletek, közszolgáltatók elhelyezésére nyílna lehetőség a többezer hasznos négyzetméteren. Ehhez azonban újabb pályázati projektekre és forrásokra van szükség.

Az ünnepi gondolatokat követően Séfer Erika járási hivatalvezető, Czunyiné Bertalan Judit, L. Simon László és Kancz Csaba megyei kormánymegbízott vágta át a nemzetiszínű szalagot, hivatalosan is megnyitva ezzel az oroszlányi kormányablakot.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek