Közélet
2015. május 18.

Rákóczi közgyűlés

Budapesten, a Magyarság Házában tartotta 2015. évi közgyűlését a Rákóczi Szövetség. A rendezvényre az oroszlányi szervezet 20 fővel delegálta magát.

A napirendi pontok között megtárgyalták a civil szervezet Ellenőrző Bizottságának jelentését, elfogadták a 2014. évi tevékenység beszámolóját, pénzügyi és közhasznúsági jelentését, valamint megtárgyalták az idei programtervezetet és annak költségvetését. A közgyűlésen tisztújításra is sor került. Titkos szavazással az eddigi elnök, Dr. Halzl József maradt a szervezet vezetője. Az oroszlányi elnök, Nagy Csaba a Felügyelő Bizottságba kapott megbízást az elkövetkezendő négy esztendőre.

Oroszlányban két évtizede, 1995. augusztus 17-én, 13 fővel alakult meg a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. A nyílt civil közösség aktuálpolitikát nem folytat, széles társadalmi rétegeket képes megmozgatni és befogadni. Ennek tudható be, hogy ma már több mint hatvanan vesznek részt aktívan munkájában.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek