Közélet
2015. június 19.

Fertőzhet a szökőkút

A nyári hőség idején gyakran látni a szökőkutakban vidáman játszó gyerekeket. És bár a szökőkutakat eredetileg nem fürdésre tervezték, a nyári kánikulák idején vannak, akik a szökőkutak vizében igyekeznek felüdülést keresni.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a szökőkutakban való fürdőzéssel kapcsolatosan az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • Annak ellenére, hogy a szökőkutak vize egy keringető rendszerben körbemozog, és a nagyobb szennyeződésektől megszűrik, a vizet nem tisztítják.
  • A szökőkutak vize szennyeződhet porral, szél által továbbított talajszemcsékkel, cigaretta csikkel, szeméttel vagy akár állati (főleg madár) ürülékkel. Egy meleg nyári napon a szökőkutakban lévő víz könnyen felmelegszik, a 25°C feletti hőmérséklet pedig szintén elősegíti a mikroorganizmusok elszaporodását.
  • Emellett egyes kutak vizét az algátlanítás miatt, enyhébb vegyszerrel is kezelik. Ezek ugyan nem veszélyesek sem állatra, sem emberre, de az arra allergiásoknál különböző tüneteket, bőrirritációt is okozhatnak.
  • Amennyiben nem gondoskodnak a megfelelő tisztításról, fertőtlenítésről, illetve ha a szökőkút nem üzemel folyamatosan, a kút belső felszínén olyan élőbevonat (nyálkás, csúszós réteg) alakul ki, amit a hagyományos technológiákkal nehéz eltávolítani, és a kórokozók elszaporodhatnak benne.
  • A fertőződés lehetősége akkor áll fenn, ha a vizet véletlenül lenyelik (pl. pancsolás közben, vagy vizes kézzel élelmiszert megfogva).
  • A szennyeződésekkel elsősorban hasmenést okozó mikroorganizmusok (egysejtűek, baktériumok és vírusok) kerülnek a szökőkútba.
  • Az ilyen jellegű fertőzésekre a gyerekek sokkal fogékonyabbak, mint a felnőttek. Ha valaki csak a lábát lógatja a vízbe, az ebből szempontból nem jelent kockázatot.

A szennyeződések ezen felül enyhe influenzaszerű tüneteket és akár halálos kimenetelű tüdőgyulladást is okozhatnak. Ilyen kórokozó pl. a Legionella pedig egy ún. "feltételesen kórokozó" baktérium, amely mindenhol előfordul, ahol pangó melegvíz van. A Legionella baktériumok a nyári kánikula idején elszaporodhatnak a szökőkutakban. Az üzemelés közben keletkező nagy mennyiségű vízpermet apró vízcseppjeinek belélegzésével a baktériumok a tüdő léghólyagocskáiba is képesek lejutni és helyileg gyulladást okozni. A Legionella az egészséges emberre és gyermekekre nézve általában veszélytelen, de egy legyengült immunrendszer esetén enyhébb-súlyosabb megbetegedést válthat ki.

A Népegészségügyi Főosztály felhívja a lakosság figyelmét, hogy az esetleges fertőződéseket megelőzendő, fontos, hogy az emberek a kánikula idején is tartsák be a higiénés szabályokat, ne használják fürdésre a dekorációs célból létesített szökőkutak vizét, ne hűsítsék vele arcukat, nyakukat.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek