Sport
2016. február 15.

Lelépték a tavalyi bajnokot

Alaposan bekezdtek az elején a hazaiak, kissé meg is illetődött ennek nyomán a Bonyhád, és hamar jött az első időkérés. Nagyon látszott a csapaton az akarat, fegyelmezettek voltak az OSE játékosai, kellően agresszívan védekeztek, ami nagyon nem ízlett a vendégeknek. Ennek ellenére nem alakult ki nagyobb különbség, mert mindig találtak egy-egy kosarat, amivel partiban tudtak maradni.

A második negyedben sikerült még egyet húzni a védekezésen, jobban koncentráltak az oroszlánok a lepattanókra, és állva hagyták a bonyhádiakat. Ekkor beálltak egy 3:2 zónára, amivel jött a ritmusvesztés, illetve a hazai időkérés.

Szünet után sikerült rátenni még egy lapáttal, kis túlzással az OSE elszívta a levegőt az ellenfél elől, olyan ritmust diktáltak, amit nem tudtak követni. Szinte extázisban játszott a csapat.

A záró felvonás már csak formalitás volt, igazi örömjátékká fajult a meccs. Összességében a hazaiak esélyt sem adtak a tavalyi bajnoknak, minden szinten feléjük kerekedtek ezen az estén!

Vavra András: Mindenki maximális koncentrációval, vehemenciával játszott az első pillanattól fogva, olyan nyomás alatt sikerült tartani végig a Bonyhádot, hogy ennek csak győzelem lehetett a vége. Igazi csapat voltunk újra, ki védekezésben, ki támadásban tudott többet hozzátenni, ki mindkét oldalon. A 25 gólpasszunk pedig mutatja, mekkora potenciál van még bennünk, ha nem sajnáljuk továbbadni a labdát a legjobb helyzetben lévő társunknak. Szurkolóink is kitettek magukért, mint mindig, köszönjük nekik! Gratulálok a csapatnak!

OSE Lions-Metal-Work Bonyhádi KSE 98-62 (26-20, 26-16, 26-14, 20-12)
Helyszín: Oroszlány (300 néző) Vezette: Goda, Gaál, Józsa
OSE: Wehner 18/6, Tanács 14/ 6, Vujovic 11/3, Kiss 8/3, Burai 13/9,
Csere: Hadnagy 9/3, Gorzsás 5, Ughy 2, Bocsárdi 4, Keller 2, Zrinyi 2, Sonyák 10/6
Edző: Vavra András
Jók: az egész csapat.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek