Sport
2018. február 27.

Síbarátság

Hétvégén rendezték meg az ausztriai Schettereggben a testvérvárosi, plochingeni síklub 13. nemzetközi síversenyét, amelyen városunkat a Vértesi Sí Egyesület képviselte három versenyzővel. A hivatalos delegációt elkísérte a város polgármestere, Lazók Zoltán, Dörner István és a tolmács, Kiss Alfréd.

A kedvező időjárási és hóviszonyok miatt kiváló körülmények között került megrendezésre a program. Az Oroszlányt képviselő csapat sikeresen szerepelt egyéniben és csapatversenyben is. A 48 induló közül különböző kategóriákban a Vértesi Sí Egyesület elnöke, Erdei István 6, az egyesületi alapító tagok közül Göndör Lajos 5, valamint Péter Melitta 2. helyezést ért el. Csapatversenyben a 4. legjobb eredményt érték el, így a legjobb külföldi csapatnak járó vándorserleget is hazahozhatták a városunkat képviselő sportolók.

Lazók Zoltán több egyeztetést is folytatott Frank Buß, plochingeni településvezetővel a tervek szerint 2019-ben megrendezésre kerülő közös ifjúsági sítábor megvalósításáról, valamint a lehetséges kapcsolatfelvételről a két település tűzoltósága, illetve horgászegyesülete között. Az egyeztető megbeszélés részét képezte, hogy a polgármester átnyújtotta Frank Bußnak a OSE Kószák nevében, Németh Gábor meghívó levelét a 2018. szeptember 15-én, Oroszlányon megrendezésre kerülő 24 órás váltófutásra. Plochingen polgármestere több maratonon is sikeresen részt vett, így adódott a lehetőség arra, hogy a két város között a futás is összekötő kapocs lehessen a jövőben.

Lazók Zoltán hivatalosan meghívta Plochingen város delegációját a 2018 szeptemberében megrendezésre kerülő Bányásznapra, amin az idei évben a német város polgármestere, képviselő-testülete, valamint a település síklubjának tagjai vesznek részt.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek