Kék hírek
2018. szeptember 23.

Mentősök sikere

Hétvégén rendezték meg Zánkán az Országos Mentőszolgálat hagyományos mentési versenyét, melyre több kategóriában is jelentkezhettek mentős csapatok. A versenyhez minden szükséges eszközt, gépjárművet és felszerelést a Regionális Mentőszervezetek biztosították versenyzőiknek.

Az ország minden tájáról érkező csapatoknak kiemelt koncentrációt igénylő ügyességi-, vezetéstechnikai feladatokban és természetesen valósághű mentési helyzetekben kellett helytállniuk.

Az oroszlányi mentőállomás csapata – mely egyben a Közép-dunántúli Régiót is képviselte - a BLS (azaz mentőgépkocsi) szintű kategóriában mérettette meg magát. Az összeszokott mentőegység két tagja Fekete Dominik mentőápoló és Horváth Tamás mentőgépkocsi-vezető magasszintű szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot, kategóriájukban az igen előkelő 3. helyet szerezték meg.

forrás: merce.hu, facebook


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek