Hír
2018. október 21.

Sikerült megőrizni a taglétszámot

Oroszlány Polgárőr Egyesülete túl a 26. évi alapítási évfordulóján működik eredményesen, csekély, de aktív létszámmal, 28 fővel – áll abban a tájékoztatóban, amit legutóbbi ülésén fogadott el a képviselő-testület.

Hír
2018. október 21.

Szüreti felvonulás

Lovaskocsi várta szombat délután a Rákóczi kultúrháznál a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület programjának résztvevőit, azt a nyolc fiatal párt és a gyerekeket, akik népviseletbe öltözve elevenítették fel a szüreti felvonulás sok évtizedes szokását.

Egészség
2018. október 21.

Ötvenmilliót kér a rendelőintézet

Októberi ülésén került a szakbizottság elé elé az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet támogatási kérelme a röntgengép cseréjével kapcsolatban.

Hír
2018. október 21.

Mégis lesz haladék?

December 31-ig kellett volna fennmaradási engedélyt kérni a 2018. január 1-je előtt engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményre. Amennyiben a létesítményt a tulajdonosa határidőig nem engedélyezteti, úgy bírságra számíthat, ami maximum 300 ezer forint lehet természetes személyek esetén – jelent meg a közelmúltban a sajtóban.

Hír
2018. október 21.

Így égessen ősszel!

Komárom-Esztergom megyében 2016-ban 133, 2017-ben már 146 szabadtéri tűzhöz, - sok esetben kerti hulladék égetése miatt- riasztották a megye hivatásos, önkormányzati, vagy önkéntes tűzoltóit. Ebben a tájékoztatóban a szabadtéri tűzgyújtás, égetés szabályaira, illetve a (növényi) hulladék más módon történő eltakarítására hívjuk fel a figyelmet.

Hír
2018. október 20.

Vonatoztak a polgármesterek

Még két hétig látogatható a Bányászati Múzeum, de az már látható, hogy jó szezont zár a kiállítóhely, hiszen várhatóan megközelíti, vagy el is éri a hatezret a látogatók száma – tájékoztatott Mike István intézményvezető.

Hír
2018. október 20.

A virágboltosokon a sor

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. október 22. és november 2. között fokozottan ellenőrzik a koszorút, virágot és mécsest árusítókat.

Hír
2018. október 19.

Minden második egyéni vállalkozó katás

Töretlenül emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) népszerűsége, Komárom-Esztergom megyében már minden második egyéni vállalkozó így adózik. A hagyományos adózással összehasonlítva a kata lényegesen egyszerűbb adózással és kevesebb adminisztrációval jár.

Hír
2018. október 18.

Félszáz parkolóval kevesebb lesz

Míg 2012-ben 2127 parkoló, 2606 garázs jutott a városban bejegyzett 6500 gépjárműre, addig 2017-ben már 7611, napjainkban pedig közelíti a 7800-at, azaz mintegy 1300 járművel több fut az utakon.


Találatok száma: 71db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek