Hír
2018. november 13.

Kezdődik a bevásárlás

A Google adatai szerint az USA és Dél-Afrika után a magyarok keresnek leginkább a Black Friday kifejezésre. Ez azt mutatja, hogy rendkívül nagy az érdeklődés az kedvezményes internetes vásárlás iránt.

Hír
2018. november 12.

Több mint háromezren

A megyei pályaválasztási kiállítás családi napján, szombaton a szervezett iskolalátogatásokon túl, számos család is felkereste Tatabányán a Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya által szervezett kiállítást a Földi Imre Sportcsarnokban. A továbbtanulási lehetőségeket bemutató rendezvényt három nap alatt háromezernél több érdeklődő tekintette meg.

Sport
2018. november 12.

Egy arany, egy bronz

A hétvégén került megrendezésre a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnoksága (MEFOB). Az Oroszlányi Judo Club 2 versenyzője indult a 250 fős mezőnyben, melyben két kategóriában hirdettek győztest: profi és amatőr.

Hír
2018. november 10.

Várjon kútjának bejelentésével!

A kormány azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el.

Hír
2018. november 10.

Egy becsületes, tisztességes élet

Miniszterelnöki üdvözlettel és az önkormányzat ajándékával érkezett pénteken Rajnai Gábor alpolgármester a csákvári református idősotthonba, hogy felköszöntse a 90 éves Bognár Jánost.

Hír
2018. november 10.

A NAV-nál is kötelező a cégkapu

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.

Hír
2018. november 09.

Nemcsak jól tanultak...

Tizennégy tehetséges fiatalt és edzőiket, felkészítőiket köszöntötte Lazók Zoltán polgármester csütörtök délután a sportcsarnokban megrendezett ünnepségen.

Hír
2018. november 09.

Mezőkovácsházi vendégek

Az elektronikus közigazgatás kiterjesztésének egyik fontos eleme az önkormányzatoknál folyó, lényegében a teljes lakosságot érintő közigazgatási munka informatikai eszközökkel történő támogatása. Ennek keretében úgyszintén cél az egységesített önkormányzati elektronikus ügyviteli megoldások bevezetése országos szinten, az ASP-technológia lehetőségeivel élve.

Hír
2018. november 09.

Indul a téli üzem

Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált. Ez azt jelenti, hogy 93 mérnökségén keresztül, több mint 4100 fővel és 1000 munkagéppel, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett látja majd el téli feladatait.


Találatok száma: 58db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek