Sport
2019. május 29.

Büszkék vagyunk kosarasainkra

A közelmúltban nyújtott kiemelkedő teljesítményük elismeréseként Lazók Zoltán polgármester személyesen gratulált az OSE Lions csapatának kedd délután a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében.

Mint arról korábban beszámoltunk, az OSE Lions felnőtt férfi csapata az NBI/B csoportos bajnokságban megnyerte az aranyérmet és vívta ki ezzel az A csoportba jutást.

Lazók Zoltán a képviselő-testület valamennyi tagja nevében köszöntötte a kosarasokat, majd röviden ismertette a rögös utat, amin járva mára újra az NB 1-ben játszhat az együttes.

– Az Oroszlányi Bányász történetének első szezonja az 1959-es volt, majd 1967 és 1973 között már az NB 1-ben játszva, a csapat változatos és színvonalas mérkőzéseken szerettette meg a kosárlabdát az oroszlányi közönséggel. A Bányász az 1978/79-es idényben harcolta ki újra az NB 1-es tagságot. 1988-ban kupaezüstöt és bajnoki bronzot, 1989-ben bajnoki ezüstérmet nyert. 1990-ben a klub a rájátszás előtt visszalépett a bajnokságtól, mivel csarnokát alkalmatlannak ítélte a szövetség, az egyesület ekkor meg is szűnt – fogalmazott a polgármester.

A városvezető hozzátette: az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) még abban az évben alakult meg, és közel három évtizedes utat bejárva, immár egy minden igényt kielégítő csarnokban jutott vissza a legjobbak közé.

A városvezető kiemelte továbbá Beck Ferenc elnök áldozatos, néha népszerűtlen, de évről-évre építkező és következetes munkáját, mellyel a jelenlegi sikert elérhette az OSE.

A csapat ezután Majk felé vette az irányt, ahol a kamalduli remeteségben angol nyelvű idegenvezetésen ismerhették meg a helyi nevezetességet, majd a kastély dísztermében a tiszteletükre rendezett állófogadáson vettek részt a képviselő-testület tagjainak társaságában.

Itt Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte őket, aki többek között elmondta, hogy két álom vált valóra Oroszlányban. Az egyik a tökéletesen felszerelt sportcsarnok volt, a másik pedig a legjobbak közé való újbóli bejutás, és mára mindkettő valóság lett. Az országgyűlési képviselő hozzátette továbbá, hogy öröm volt látni számára, ahogy az 1400 lelkes szurkoló megélhette a régóta áhítozott győzelmet.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek