Hír
2019. június 02.

Táncolva búcsúztatták a tanévet

Nagyszabású, látványos gálával zárta le az idei tanévet a Hébé Művészeti Iskola az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár színháztermében. A fiatal tehetségek péntek délután és szombat délelőtt is bemutatták munkájuk ez évi gyümölcsét.

– Közel húsz éve minden évben megrendezzük a tanévzáró táncgálánkat, melynek lényege, hogy a diákok színpadi körülmények között is kipróbálhatják magukat – mondta a rendezvényről Geisztné Gogolák Éva, a művészeti iskola vezetője, majd hozzátette: a műsor összeállításánál arra is törekedtek, hogy a rendezvény minél jobban hasonlítson egy igazi színházi előadáshoz.

Fél éven át tartó felkészülés után, az intézmény minden táncos növendéke színpadra lépett. A moderntánc, mazsorett és néptánc lelkes gyakorlói szórakoztató produkciókat állítottak színpadra, melyek között vizsgadarabok, versenyprodukciók és bajnokságra koreografált előadások is szerepeltek.

A produkciók után az elmúlt év emlékezetes pillanatairól készült rövid filmösszeállítás a kulisszák mögé repítette a nézőket, majd a növendékek látványos fináléval búcsúztatták a tanévet.

A gála idei témája az „Ó, Riviéra…” volt, melyhez hűen a szervezők egyedi jegyekkel és tematikus műsorfüzettel készültek a közönségnek.

A moderntánc és mazsorettsport koreográfiákat Geisztné Gogolák Éva, Karvaly Róbert, Bakó Lili alkotta meg és tanította be, míg a néptáncosokat Gergely Anita állította színpadra. A Hébé Művészeti Iskola grafika tanszakának ez évi munkái a Képbe öntött szavak országos rajzpályázat kiállításán voltak megtekinthetők.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek