Sport
2019. július 02.

Újra csúcsközelben

Olvasóink talán emlékeznek még az oroszlányi triatlon klub hosszú éveken át tartó sikereire, amelyek részese volt Balogh Barbi is.

A fiatal sportoló némi kihagyást követően, egyetemi tanulmányai és a mesterképzése után újra felvette a futócipőt, kerékpárra pattant, és az úszósapkát is fejére húzta, és tudatos felkészülésbe kezdett. Édesanyját idézve lépésről-lépésre haladt a „háztömb körüli” versenyektől az egyre rangosabb megmérettetések irányába, majd az amatőr kategóriáról nyár elején az elitre váltott.

Idén már több rangos versenyen észrevétette magát ellenfelei, a triatlon sportág szakmai közössége és természetesen a szurkolók számára is. Június utolsó hétvégéjén Baján, a triatlon Országos Bajnokságon szerzett bronzérme csak egy állomás volt a nemzetközi szerepléshez vezető úton.

Az előzmények után, két hét múlva a következő erőpróba Tiszaújvárosban a világkupa lesz, ahol 40 ország 70 versenyzője közt Balogh Barbi is rajthoz áll. Az oroszlányi triatlonista – mint elmondta - jó formában van, célja pedig a döntőbe jutás.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek