Kék hírek
2019. augusztus 02.

Több mint 11 milliót sikkasztott a tűzoltók könyvelője

A Tatabányai Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és huszonhat rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádiratot nyújtott be egy nővel szemben.

A egykor az oroszlányi önkormányzati tűzoltóság könyvelőjeként dolgozó hölgy egyrészt az állami költségvetésnek több, mint negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott, másrészt az önkormányzat bankszámlájáról több, mint tizenegymillió forintot tulajdonított el.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze 690 ezer 403 forint bűnügyi költség megfizetésére, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a szabadságvesztés mértékét és a közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 3 évben határozza meg.

Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak elmondta: a vádlott az oroszlányi önkormányzati tűzoltóság könyvelőjeként 2012. április 1-jétől 2015. december 31-ig huszonhat munkavállaló adó-és járulékai vonatkozásában a ténylegesen kifizetett bérnél alacsonyabb összegű munkabér kifizetésérő szóló adóbevallásokat nyújtott be az adóhatósághoz.

A bevallásokban írt valótlan adatokkal a szociális hozzájárulási adónemben 18 millió 126 ezer 460 forint, a személyi jövedelemadó-nemben 9 millió 852 ezer 665 forint, a nyugdíjjárulék esetében 6 millió 911 ezer 498 forint, az egészségbiztosítási járulék esetében 5 millió 874 ezer 774 forint, bevallását mulasztotta el, és csökkentette ily módon az állami adó-és járulékbevételt. A vádlott a valótlan tartalmú adóbevallásokkal összesen 40 millió 765 ezer 397 forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A vádlott az önkormányzati tűzoltóság bankszámlájáról 2012. január 1. napja és 2017. június 3. napja között összesen 7 millió 795 ezer 602 forintot úgy vett fel a rábízott bankkártya használatával, hogy a felvett pénzt eltulajdonította, amelyet azzal leplezett, hogy azt a tűzoltóság pénztári kiadásaként adó, és szállító tartozásként számolt el. A vádlott 2017. január 1. napja és 2017. június 30. napja között további 3 millió 650 ezer forintot vett fel bankkártyával a tűzoltóság bankszámlájáról, és tulajdonított el. A bankkártyával felvett és eltulajdonított összeg összesen: 11 millió 445 ezer 602 forint.

kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek