Kultúra
2019. augusztus 18.

Megérdemelték

A Falu- hagyományőrző és Kulturális Egyesület 2004-ben Varga Istvánné, Mariska néni emlékére és Oroszlány várossá nyilvánításának 50. éve alakalmából, a szlovák kultúra és hagyományok ápolásáért Za Oroslansku Kultúru díjat alapított.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte a szombati Falunap délutánján a díjátadó ünnepséget Vargáné Vojnár Katalin, aki a rendezvény főszervezőjeként így folytatta: a díj erkölcsi elismerés, amelyet díszoklevél és Kungl György Munkácsy-díjas szobrászművész Topolya-emlékkút alkotásának kicsinyített mása tanúsít.

Az egyesület vezetőségének döntése értelmében ez évben a díjat Bíró József és neje, László Julianna, Fidrich Anna, Jókai János (Kozárovce – Garamkovácsi) és a Richter házaspár vehette át.

Bíró József és neje; László Julianna:

Fiatal koruk óta mindketten szívesen vesznek részt az oroszlányi szlovák hagyományőrzésben. József személye igen meghatározó a rendezvények előkészületeinél, lebonyolításánál. Több éven keresztül a Magyarországi Szlovákok Szervezetében választmányi tagként is tevékenykedett. Jucika, a Brána tánccsoport alapító tagja, valamint a Bránicska gyermektánccsoport létrehozója, vezetője, akikre mind a falu, mind a város igen büszke. Már több településen vendégszerepelve vitték Oroszlány szlovák múltjának hírét. Jucika tagja az Oroszlányi Szlovák Önkormányzatnak, a Falu- Hagyományőrző Kulturális Egyesület Felügyelőbizottságának is. Családjuk mintaként szolgál a hagyományőrzésben. Méltón őrzik, képviselik az örökölt szlovák értékeket, hagyományokat.

Fidrich Anna:

Mindkét ágon ősei az oroszlányi falu szülöttei. Anikó kisgyermek kora óta részt vesz a falu közösségi életében. Kezdeményezője és aktív résztvevője a szlovák hagyományápoló rendezvényeknek. Gyermekei is rendszeres résztvevői az egyesületi programoknak, amelyekhez ő támogatást, kiemelten fontos hátteret biztosít. Személyesen és odaadóan támogatja az Egyesületet, különösen a májfadöntést és a szüreti felvonulás lebonyolítását. Korosztályában kiemelkedő ezirányú tevekénysége. Munkája, munkássága elismerésre méltó.

Jókai János:

Szakmai munkája révén Oroszlányon dolgozott és élt. A 90-es években felfigyelt a falu területén működő szervezetekre. Felkereste a Brána tánccsoportot és az Egyesületet, a szlovák kisebbségi önkormányzatot és felajánlotta a szlovákiai lakóhelyével – Garamkovácsival - való együttműködés megszervezését. Azóta rendszeresen részt vesznek a garamkovácsi tánccsoportok, művészeti együttesek és gazdagítják a falunapi programjainkat. A kapcsolatfelvétel az évek során kiszélesedett, és ma már a települési önkormányzatok együttműködése is kialakult, amelyről a hivatalos megállapodás megújítása ma kerül aláírásra a két település polgármestere részéről. Példaértékű és elismerése méltó e közösségi tevékenysége. Jókai János személyesen is rendszeresen részt vesz rendezvényeinken, számos baráti kapcsolatot alakított ki az évek során. Példaértékű folyamatos segítsége, támogatása.

Richter házaspár:

Magdika a szlovák klub, Laci a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület vezetőségi tagja. Lelkiismeretesen és kiemelkedő odaadással, szívvel-lélekkel végzik civil munkájukat. A rendezvények lebonyolítását, háttérmunkáját kitartóan segítik, legyen szó a májfaállításról, döntésről, a szüreti felvonulásról, a dalestről, borversenyről vagy akár a falunapról. Szlovák gyökerek nélkül ugyan, de példamutató hagyományápoló tevekénységük elismerésre méltó.

A nap eseményeinek többszáz képét tekintheti meg a Fotógalériában!

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek