Hír
2019. november 18.

Dorogon vendégeskedtek

A megyei identitás erősítését célzó pályázat keretében megyénk minden települése megyei lobogóval gazdagodott az elmúlt időszakban.

Mint az a célok között megfogalmazódott, az erős közösségek által válik erős megyévé Komárom-Esztergom megye! A megyei önkormányzat ezért is fektetett nagy hangsúlyt a megyei identitás és az összetartozás erősítését célzó programok, aktivitások és közösségépítő rendezvények megvalósítására.

Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű projekt segítségével olyan közösségépítő és fejlesztő programok valósulnak meg, melyek hozzájárulnak a megyei identitás erősítéséhez.

Ezen elvek jegyében vendégeskedett és lépett fel szombaton Dorogon a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar, ahol a helyi bányászzenekar fennállásának 130 évét ünnepelték.

Mint azt Lazók Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta, két olyan egymástól viszonylag messze lévő város találkozott, amelyeknek története és fejlődése sok-sok szálon mutat azonosságot. Ezek legfontosabb fejezete mindkét település esetében a szénbányászat, ami elősegítette és motorja volt a fejlődésnek. Dorogon évszázadokkal előbb kezdődött a termelés, mint Oroszlányban, ahol viszont tíz évvel később, 2014-ben zárta be kapuit az utolsó bányaüzem – mondta.

- A bányászati hagyományőrzés példamutató és élenjáró kulturális együttesei mindkét városban a bányászzenekarok. A dorogi együttes fennállásának 130. évfordulóját ünnepeli, míg az oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar jövőre lesz 75 éves, és akkor szeretnénk, ha városunkban viszonozná a mostani látogatást a dorogi zenekar – fogalmazott Lazók Zoltán.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek