Koronavírus
2020. április 08.

Tatabányán is kezelhetnek már koronavírusos betegeket

A tatabányai Szent Borbála Kórházat is kijelölték járványügyi célokra, ami azt jelenti, hogy mostantól itt is kezelhetnek koronavírusos betegeket.

Április 3-tól már a Szent Borbála Kórház is járványügyi célra kijelölt intézmény, ami azt jelenti, hogy a korábban kiürített és előkészített, 49 ágyas C-épületben kaphatnak majd helyet a kórházi ellátást igénylő fertőzöttek. Azt azonban fontos tudni, hogy magunktól, személyesen továbbra se keressük fel az egészségügyi intézményt, ha felmerül bennünk a koronavírus gyanúja. Ahogy a kórház is írja, a már érvényben lévő eljárásrend szerint, koronavírusra utaló tünetek észlelése esetén először a háziorvost kell értesíteni telefonon, aki rendelkezik a további teendőkről.

Azzal párhuzamosan, hogy kijelölt kezelő intézmény lett a tatabányai kórház, a betegek és a dolgozók védelme érdekében szigorították az intézménybe történő belépést és új forgalmi rendet vezettek be. A sorompós főbejáratot lezárták a belépő forgalom elől, vagyis a portán csak kiléptetés lesz. Belépéskor a maszk viselése kötelező, bejáratként pedig a Turul utcai gazdasági bejárat lesz használható. Itt egyből megmérik az ember testhőmérsékletét, digitális infravörös, érintés nélküli, hőmérővel, a homloktól 10 centiméterre. Amennyiben 38 °C vagy feletti értéket mér, az lázat jelent. Ha tüneteket produkál, de láztalan, akkor is az önkéntes segítők irányításával a kijelölt, kitáblázott útvonalon, a sürgősségi osztály (SBO) bejáratánál elhelyezett katonai sátorhoz megy a kórházba érkező, függetlenül eredeti úti céljától.

A lázas beteg azonnal sebészi maszkot kap, annak helyes használatában segítik, hogy a szájat és orrot egyaránt fedje. Kórházi tartózkodása alatt ennek viselése kötelező. Az a láztalan beteg, akinek, észlelhetően légúti panaszai vannak, szintén kap sebészi maszkot, aminek helyes használata és viselése ugyanúgy kötelező.

Ezután a katonai sátorban a védőöltözetben lévő triázsoló (betegosztályozó) nővér a rendszeresített checklista szerint a beteget ellenőrzi a koronavírus-fertőzés esetleges fennállása szempontjából. Ha fennáll a fertőzés gyanúja, a szokásos eljárást követik. Ha nem áll fenn COVID-19 fertőzés gyanúja, és a láz okát egyértelműen más magyarázza, a beteg folytathatja eredetileg tervezett útját a kórházban.

A láztalan és a tünetmentes beteg a hőmérséklet-mérés után tehát mehet tovább az adott szakrendelőbe, vérvételi helyre, az eredeti úti célja szerint. A kórház kéri, hogy az intézménybe belépők vigyenek magukkal szájmaszkot, hiszen annak viselése egyébként is kötelező belépéskor, hogy a dolgozóik számára biztosítani tudják a megfelelő mennyiségű védőeszközt. Az intézményben dolgozókra beléptetésekor ugyanezek az intézkedések érvényesek.

Forrás: kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek