Önkormányzat
2020. augusztus 12.

Gyorsan döntöttek

Bő félóra is elegendő volt az oroszlányi képviselő- testületnek, hogy döntést hozzon 6 napirendi pontban a szerdai rendkívüli ülésen.

Elsőként egy Bláthy utcai ingatlanra vonatkozó településrendezési tervvel kapcsolatos döntést hoztak meg, majd módosították a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár alapító okiratát és elfogadták az egységes szerkezetű új alapító okiratot.

Döntés született a „Városi Központi Főzőkonyha kialakítása” tárgyú pályázat benyújtásáról, majd támogatták azt az előterjesztést is, mely a majki kápolna alatti helyszín megjelöléssel – a Sacra Velo útvonal mentén – egy kerékpáros pihenőhely kialakítására irányul. A projektet a KEM Önkormányzat valósítja meg.

Szintén egyhangú szavazás született azzal a kérelemmel kapcsolatosan, melyben egy cég – névváltoztatás végett – az Oroszlány helységnevet is felkívánja tüntetni az új cégnévben. Utolsó napirendi pontként az OSZE Labdarúgó Szakosztály támogatási kérelméről született pozitív határozat.

A testületi ülés teljes anyagát itt találja!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek