Hír
2020. november 04.

Egészség a köbön

Hagyományosan népszerű az október-novemberi időszakban a sütőtökfogyasztás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „tökkörképe” szerint évről évre egyre több sütőtök fogy. A boltok, árusok nagy többségben hazai árut kínálnak, ami zömmel a Tiszántúlon terem.

Koronavírus
2020. november 03.

Újabb szigorítások éjféltől

A kormány a keddi ülésen áttekintette a járványügyi helyzetet mind a magyarországi, mind az európai tekintetben. Tagadhatatlan, hogy felgyorsult a járvány terjedése, Ausztriában már másfélszer annyi az egy millió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon, nyugatabbra pedig még ennél is rosszabb a helyzet.

Hír
2020. november 03.

Adventi portékák vására

A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár várja azon kézműves alkotók, termelők jelentkezését, akik szeretnék termékeiket december hónapban, az intézményben árusítani.

Sport
2020. november 03.

Nem sikerült a bravúr

Az Oroszlányi SZE felnőtt labdarúgócsapata az Atlasz Geodézia megyei I. osztályú bajnokság 13. fordulójában a Zsámbéki SK vendégeként 3:1 (1:0) arányú vereséget szenvedett.

Mozaik
2020. november 03.

EK rendelet szerinti összevont jelentés

A 2019. évi, autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállításról szóló kötelező közzététel és mellékletei, a kapcsolódó fájlok közül letölthetőek.

Önkormányzat
2020. november 02.

Gyors döntések

Mindössze két napirendi pontot tárgyalt az oroszlányi képviselő-testület a hétfő délelőtti rendkívüli ülésen.

Sport
2020. november 02.

Kiemelt Tehetségek Összetartása Székesfehérváron

Az OSE-t Pap Gergő képviselte. Szombat délután rendezték a fiú serdülő korosztály Kiemelt Tehetségek Összetartása soron következő eseményét Székesfehérváron, ahol az ország minden pontjáról érkeztek a kiválasztott 2007/2008-as születésű játékosok.

Hír
2020. november 02.

Ismét lehet pályázni munkásszállások kialakítására

November 2-ától immáron ötödik alkalommal pályázhatnak az önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságok, valamint a magántulajdonú gazdasági társaságok munkásszállások kialakítására. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 5 milliárd forintos keretössszeggel hirdette meg a pályázatot.

Hír
2020. november 02.

Halottak napja

A november 2-i halottak napját Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny apátság alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.


Találatok száma: 82db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek