Közélet
2019. december 02.

Borbála napok a Borbálán

Ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit a borbálai közösségi ház nyugdíjas klubjának hagyományos Szent Borbála Napok programja és kiállítása.

Közélet
2019. november 21.

Elismerések az áldozatos munkáért

A hagyományoknak megfelelően pályakezdőket és színesdiplomásokat köszöntöttek szerda délután a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében.

Közélet
2019. november 11.

Fákat ültettek

Hónapokkal ezelőtt kezdődött annak az akciónak a szervezése, amelynek eredményeképpen több mint száz facsemete került földbe vasárnap. Bár közel 200-an jelentkeztek eredetileg az Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre (OLPK) felhívására, a hideg és a szakadó eső sokakat otthon tartott. Ennek ellenére folyamatosan érkeztek az önkéntesek az egykori tűzéptelep előtti találkozóhelyre, hogy megvásároljanak egy, vagy több kis fát az ültetéshez.

Közélet
2019. november 07.

Szakmai nap a jubileum alkalmából

Egy pályázatnak köszönhetően méltó keretek között ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját a Benedek Elek EGYMI. Szerdán délelőtt „Vizualitás, zene, tudomány” címmel, közel száz fő részvételével, szakmai napot tartott az OKSZÍK-ban az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A találkozó célja a többségi és a térségi intézményekben dolgozó pedagógusok, fejlesztő pedagógusok, védőnők és orvosok, szakmai fejleményekről való tájékoztatása volt.

Közélet
2019. november 05.

Emlékezzünk rájuk kegyelettel!

Idén is csendesen tisztelgett a hősök előtt a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete az '56-os forradalom leverésének évfordulóján.

Közélet
2019. október 29.

Tiszteletadás a majki sírkertben

Az elmúlt évekhez hasonlóan, Halottak napja közeledtével megemlékezést szervezett az oroszlányi Rákóczi Szövetség hétfőn a majki, Madár-hegyi temetőben található katonasíroknál. A megjelenteket - köztük Lazók Zoltán polgármestert, Szabó Mihály alpolgármestert és Nagy Miklóst, a Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei székkapitányát - Nagy Roland, a civil szervezet elnökségi tagja köszöntötte.

Közélet
2019. október 21.

A segítség két keréken érkezett

Tamás Borikát sokan ismerik Oroszlányon. A hypotón kislány komplex fejlesztése a családnak hetente 120 ezer forintba kerül. A szülők évente háromszor, hatszor viszik el gyermeküket a solymári Borsó házba, ahol a szakértelemnek köszönhetően meglehetősen szép eredményeket érnek el alkalomról alkalomra, így Borika nem csak egyre szebb, de egyre ügyesebb is.

Közélet
2019. augusztus 14.

Születésnapi köszöntés

Kedden ünnepelte 90. születésnapját Gajdár Istvánné, akit Rajnai Gábor köszöntött lakásán a nevezetes alkalomból. Ilonka néni Mezőhegyesen született 1929. augusztus 13-án, majd Selypen lakott, ahonnan férjével Petőfibányára költöztek. Az azóta már elhunyt Pista bácsi ott kapott állást a bányában.

Közélet
2019. június 04.

Összefogtak egy tisztább városért

Több százan gyülekeztek hétfő délután a Szent Borbála téren, hogy a Csikkmentes Oroszlányért szervezett közös akció keretében szabadítsák meg városunkat az utcákon ezrével heverő toxikus cigarettacsikkektől.

Közélet
2019. május 02.

Változatos programokkal telt a munka ünnepe

A május elsejei hagyományokhoz hűen, hangulatos ébresztővel indult a szerda reggel városunkban. A munka ünnepének programjait az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar kora reggeli térzenéje nyitotta.


Találatok száma: 382db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek