Kultúra
2018. június 25.

Tanári koncert a testvérvárosban

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg hétvégén Vágsellyén a hagyományos kézműves kirakodóvásárt és folklórprogramot, amelyen Oroszlány is képviseltette magát.

Kultúra
2018. június 17.

"Én zeném" a Felvidéken

A lévai Reviczky Ház meghívásának eleget téve, a történelmi múltú városban is megrendezésre került az "Én zeném" sorozat "Tiltott-Tűrt-Támogatott" című előadása. Az OKSZÍK és a Rákóczi Szövetség támogatásával megvalósult esemény előadója, Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke volt.

Kultúra
2018. június 08.

Dsida Jenőre emlékeztek

Halálának 80. évfordulója alkalmából Dsida Jenőre, a két világháború közötti erdélyi költők egyik legígéretesebb, ám rövid életű tehetségére emlékeztek csütörtökön az OKSZÍK kamaratermében.

Kultúra
2018. május 02.

Sörténelem

Különleges történelmi kalandozásra invitálta az érdeklődőket kedden délután a művelődési központban Katona Csaba, az MTA történettudományi intézetének munkatársa, aki a sörök világába kalauzolta a jelenlévőket.

Kultúra
2018. április 15.

Majk és a falu világa

Környe, Dad, Kisbér, Bokod után érkezett szombaton Sztancsik Zsuzsa képeinek gyűjteményes kiállítása Csákvárra, amelynek megnyitójára többen érkeztek Oroszlányból is, köztük Rajnai Gábor alpolgármester, aki virággal köszöntötte a város művészét.

Kultúra
2018. április 12.

Művészek és diákok a költészet napján

Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas érdemes művész, a budapesti József Attila Színház igazgatója és Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekművész, gitáros, zeneszerző versekből, prózákból, megzenésített versekből, a magyar irodalom haza- és emberszeretetről szóló alkotásainak legjavából összeállított műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a magyar költészet napja alkalmából szerda délután a művelődési központban, ahol a két művész fellépését megelőzte a járási vers- és prózamondó verseny.

Kultúra
2018. április 12.

A vers ünnepe

Többszáz diák érkezett szerda délelőtt a tavaly felújított József Attila szoborhoz, hogy közösen ünnepeljék meg immár hetedik alkalommal a Magyar Költészet Napját, ami április 11-én József Attila születésnapja. Az eseményen ott volt Lazók Zoltán polgármester is.

Kultúra
2018. április 09.

Zártak a civilek, ünnepeltek a romák

Bár eredetileg nem így szerepelt a tervekben, végül két rendezvénnyel is meg kellett birkóznia a művelődési központ munkatársainak szombaton. Ugyanis nem csak a Civileké a Ház zárására került ott sor, hanem a szabadtéri színpadnál a nemzetközi romanapra is.

Kultúra
2018. április 06.

Felvidéki vendég

Ismét szép számú érdeklődő vett részt a Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelén az OKSZÍK kiállítótermében. Vendégük ezúttal Juhász Gábor, a felvidéki Lekér település helytörténésze volt, aki "Szülőföldem, a Garam völgye" címmel tartott vetített képes előadást.

Kultúra
2018. március 28.

Rákóczira emlékeztek

Az Országgyűlés 2015-ben nyilvánította március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi- szabadságharc vezetőjének születésnapját.


Találatok száma: 255db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek