Statisztika
2017. november 03.

60 ezer fővel dolgoztak többen

A 2017. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 451 ezer fő volt, 60 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – áll a Statisztikai Hivatal gyorsjelentésében.

Statisztika
2017. október 05.

Tizennégy tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból

Számos szempontból javuló tendenciákra mutatott rá a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés eredményeinek összesítése. A célellenőrzést, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai irányítása mellett, a megyei kormányhivatalok és a NÉBIH ellenőrei végezték.

Statisztika
2017. szeptember 27.

Kevesebben vagyunk

2017 első hét hónapjában a születések száma 0,1%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 6,8%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 26 527 fő volt, 5060-nal több, mint az előző év azonos időszakában.

Statisztika
2017. szeptember 12.

Megugrottak az élelmiszerárak

A KSH most közzétett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,6%-kal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.

Statisztika
2017. szeptember 07.

Iskolába ment a gyerek

Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal napokban közölt összesítése szerint. A 2016. augusztusi és szeptemberi adatok alapján az egy iskolásra jutó iskoláztatási kiadások legjelentősebb tételét a tankönyvek és jegyzetek jelentették 11 303 forint értékben.

Statisztika
2017. augusztus 16.

Többet fizetünk

Bár 2017 júniusában 2016 júniusához képest a gabonafélék ára 7,2%-kal mérséklődött, azonban a gyümölcsök ára 18, az ebben a hónapban jelentős súlyú meggyféléké 27%-kal emelkedett – áll a KSH gyorsjelentésében.

Statisztika
2017. augusztus 09.

Emelkedtek az árak

2017. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak a tavaly ilyenkorinál. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek drágultak.

Statisztika
2017. július 28.

Többen dolgoznak, mint egy éve

A 2017. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 420 ezer fő volt, 77 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Statisztika
2017. július 19.

Hamarosan tízmilliárdan leszünk

Az ENSZ legutóbbi becslése szerint1 2017. július 1-jén majdnem 7,6 milliárd ember élt a Földön. Az 1950. évi 2,5 milliárdos népesség napjainkra a háromszorosára gyarapodott. Lassuló ütemben, de ezután is tovább növekszik a Föld lakossága.

Statisztika
2017. július 04.

Közel 1500 munkahely vár betöltésre

A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent megyénkben. Ezzel az eredménnyel most az országos rangsorban a harmadik lett szűkebb pátriánk.


Találatok száma: 117db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek