Négy nyugdíjba vonuló kolléganőjét búcsúztatta ünnepélyes keretek között az oroszlányi Bölcsőde
2021. július 13., kedd
4 megyére piros figyelmeztetést adtak ki, 39 fok is lehet ma
2021. július 13., kedd
Oroszlány Város Önkormányzata pályázatot hirdetett a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár épületében lévő vendéglátóhelység üzemeltetésére
2021. július 12., hétfő
Nagy mennyiségben kapott lángra hulladék július 11-én hajnalban
2021. július 12., hétfő
Vasárnap ismét elindult a guruló autómúzeum
2021. július 11., vasárnap
I. Zsíros Bödön Bowl elnevezésű kispályás amerikai football tornán az Oroszlány Bears kupagyőztesként tért haza
2021. július 11., vasárnap
Idén is megrendezte a hagyományos, nyári focitábort Schaffer Attila utánpótlás edző.
2021. július 11., vasárnap
Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét
2021. július 11., vasárnap
Az oroszlányi Rákóczi Szövetség szervezésében ezzel a címmel mutatta be a felvidéki, naszvadi Mécsvirág Irodalmi Kör Mécs László irodalmi estjét
2021. július 08., csütörtök
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden év augusztus 20-án, a Szent István Nap alkalmából rendezett ünnepi testületi ülésen kitüntetéseket ad át
2021. július 08., csütörtök
Az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium közleményt adott ki az ügyfélfogadás, a vizsgák és az évnyitó időpontját illetően
2021. július 07., szerda
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a napelem-park elhelyezését
2021. július 07., szerda
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő- testülete elfogadta az Oroszlány-Nadap között tervezett országos kerékpárút nyomvonalát
2021. július 07., szerda
Az OIH Zrt. továbbra is várja a tavaly decemberben elültetett facsemeték örökbefogadóit
2021. július 07., szerda
Az oroszlányi rendőrök két járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik a vezetést megelőzően alkoholt fogyasztottak
2021. július 07., szerda
Az országos tisztifőorvos III. fokú hőségriasztást adott ki
2021. július 06., kedd
A döntőbe 20 fagylalt jutott, közülük választották ki a győztest
2021. július 06., kedd
A Megyei Rendőr-főkapitányság közzétette 2021. július havi – elsősorban turisták számára összeállított - bűn– és baleset-megelőzési hírlevelét
2021. július 06., kedd
Kitüntetésben részesült az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
2021. július 05., hétfő
Vásárláskor közepes, semmiképpen sem kicsi uborkákat válasszunk, és sokak állítása szerint a kígyóuborka nem megfelelő
2021. július 05., hétfő
A beoltottak száma elérte az 5,5 milliót
2021. július 02., péntek
Mivel továbbra is kevés a csapadék újabb intézkedéseket kellett hozni a Malom tó oxigén ellátásának érdekében
2021. július 02., péntek
215 évvel ezelőtt, 1806. július 3-án született Teleki Blanka
2021. július 02., péntek
Az oroszlányi TSZC Eötvös Loránd Szakképző Iskola szakképzést indít
2021. július 02., péntek
A Honvédelmi Minisztérium minden évben a Védelmi Igazgatás Napja alkalmából megemlékezik az ezen a területen kiemelkedő munkát végzőkről
2021. július 02., péntek
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés
2021. július 02., péntek
Magyarország, miután elsőként vezette be a védettségi igazolványt és az oltást igazoló applikációt, július elsején életbe léptette az uniós védettségi igazolást is
2021. július 02., péntek
A veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok egységes meghosszabbítására vonatkozó szabályozás lépett életbe
2021. július 02., péntek
A hazai háztartások 88 százalékában van internet-hozzáférés, a 16–74 évesek 79 százaléka pedig naponta barangol a neten
2021. július 02., péntek
1996-ban kezdeményezte a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, hogy Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja
2021. július 01., csütörtök
Találatok száma: