November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává
2021. november 13., szombat
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban tett látogatást Dr. György István
2021. november 12., péntek
November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a saját népszokásai, jellegzetességei
2021. november 12., péntek
Két remek formában levő együttes találkozott a 10. forduló szerdai játéknapjának egyetlen találkozóján
2021. november 12., péntek
Lucz Levente szenzációsan szerepelt a Tatán megrendezett felnőtt súlyemelő magyar bajnokságon
2021. november 11., csütörtök
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság várja annak a nőnek a jelentkezését, aki a bűncselekményről felvételt készíthetett
2021. november 11., csütörtök
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy hálózatkorszerűsítés miatt a településen áramszünet várható
2021. november 11., csütörtök
Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt
2021. november 11., csütörtök
A Központi Statisztikai Hivatal a Statek Kft. közreműködésével mezőgazdasági összeírást hajt végre Oroszlányban
2021. november 10., szerda
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy hálózatkorszerűsítés miatt a településen áramszünet várható
2021. november 10., szerda
Több médiumban is megjelent, hogy fontos határidő közeleg a SZÉP-kártyákra feltöltött pénz elköltése tekintetében
2021. november 10., szerda
Szerdán a reggeli órákban egy hulladékkezelő telephelyen gyulladt meg a szemét egy része Oroszlány külterületén
2021. november 10., szerda
Oroszlány Barátainak Köre szívesen csatlakoznának adventi ablaknyitogató rendezvényhez
2021. november 09., kedd
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közzétette 2021. november havi bűnmegelőzési hírlevelét
2021. november 09., kedd
Magyarország csatlakozott a globális erdőterület csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz
2021. november 09., kedd
Az oroszlányi nyomozók kihallgatták azt a férfit, aki a keze ügyébe került dolgokat ellopta egy helyi szállóról
2021. november 09., kedd
A tatai edzőtáborban rendezték meg a hétvégén a Súlyemelő Felnőtt Országos Bajnokságot
2021. november 09., kedd
A BorgWarner vezetésével, ötmillió dolláros állami támogatással indul el az Egyesült Államok energetikai minisztériumának projektje
2021. november 09., kedd
Hazai pályán sikerült a Debrecent is legyőznie az oroszlányi kosarasoknak a bajnokság 9. fordulójában
2021. november 07., vasárnap
November 10-én, Győrben rendezik meg a Mi a pálya? elnevezésű műszaki pályaválasztó fesztivált
2021. november 07., vasárnap
Átadták az idei Vince Díjakat a magyarországi borszakma szereplőinek
2021. november 07., vasárnap
Feró Júlia kiállításának megnyitójára került sor pénteken délután
2021. november 05., péntek
November 5-én, Szent Imre herceg ünnepén a magyar ifjúság védőszentjére emlékezünk
2021. november 05., péntek
November 4-én, 13. alkalommal tartott megemlékezést a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete az ’56-osok terén álló emlékműnél
2021. november 04., csütörtök
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít
2021. november 04., csütörtök
Megérkezett az ősz, és vele együtt a falevelek is hullani kezdenek
2021. november 04., csütörtök
A kormány csütörtök este megjelent rendelete értelmében a munkáltató előírhatja a munkavállalók számára a koronavírus elleni védőoltást
2021. november 03., szerda
Kerítést építettek az OKSE kajakházánál az elmúlt hét szombatján
2021. november 03., szerda
Az adóhivatal online felületén már elérhető a nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez
2021. november 03., szerda
A kormány 1997-ben hozott rendelete november 3-át a Magyar Tudomány Napjává nyilvánította
2021. november 03., szerda
Találatok száma: 7972 db