Augusztus 20 Városi ünnepség
Százak bíztatták a Fekete fivéreket
Több, mint négyszázan érkeztek szombaton a Bányászati Múzeumba, hogy szurkoljanak a Visegrádi Négyek erős embereinek csapatversenyén
Erős emberek versenye
Mindent ingyen
Jó minőségű ruhákat kínáltak felnőtteknek és gyermekeknek a piac melletti területen szombaton az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) aktivistái
II. Baráti ifjúsági tűzoltó tábor
A kocsi ifjúsági önkéntes tűzoltók szervezésében került megrendezésre a közelmúltban
Vértessomlón is megízlelhető az Országtorta
A cukrász szakma tizenegyedik alkalommal stílusosan, hazai ízekkel tiszteleg nemzeti ünnepünk előtt
Támogatják a munkahelyteremtést
Augusztus elsejétől mintegy 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdetett a Nemzetgazdasági Minisztérium
Több mint 800 diák a programban
Mint elhangzott, a jelenlegi adatok szerint 92 569 832 forint támogatást igényeltek a diákok foglalkoztatására és 858 diákot tudtak bevonni a programba
Rendkívüli ülésen döntöttek
Rendkívüli üléssel kezdte a nyári szünet utáni munkát csütörtökön a képviselő-testület
Ötszázmilliós fejlesztés a múzeumban
500 millió forintos támogatást nyert el Oroszlány, melyhez kapcsolódóan már aláírásra került a támogatási szerződés
Kisvonattal az erős emberek versenyére
Ingyenes DOTTO kisvonat szállítja szombaton az érdeklődőket a Visegrádi Négyek erős embereinek csapatversenyére, a Bányászati Múzeumba
Többet fizetünk
A gabonafélék ára 7,2%-kal mérséklődött, azonban a gyümölcsök ára 18, az ebben a hónapban jelentős súlyú meggyféléké 27%-kal emelkedett
Családi nap a Bányászati Múzeumban Majkon
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Bányászkupa - Öregfiúk labdarúgó torna
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Bányász Zenekarok Találkozója
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Kerékpározz egy bringáért
67. Bányásznapi program Oroszlányban
V. Csilletoló verseny
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Bányászlámpás - fáklyás felvonulás
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Kiállítás megnyitó
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Koszorúzás
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Szent Borbála szoboravató
67. Bányásznapi program Oroszlányban
Erős emberek a múzeumban
Látványos sporteseménynek ad otthont az Oroszlány melletti majki Bányászati Múzeum
Hétvégén történt
Kigyulladt a szárítógép egy oroszlányi családi ház fürdőszobájában
Élő hagyományőrzés
Főzőverseny nyitotta szombaton a hagyományoknak megfelelően a XXIII. Falunap programsorozatát
Őrvidéki élményút
Ausztriai kiránduláson vettek részt szombaton az oroszlányi Rákóczi Szövetség és baráti köre tagjai