Nem döntöttek
Kihelyezett ülést tartott a Városfejlesztési és Környezetvédelmi bizottság kedden
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Piacokon ellenőriz a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint a piacokon, vásárcsarnokokban az árusok jelentős részére nem ad nyugtát
Lomtalanítás és elektromos hulladékok begyűjtése
Mézeskalácsok, fenyőfák és adventi koszorúk kiállítása és versenye valamint Karácsonyi képeslap kiállítás
Nyári barangolásaim - Kiállítás Liptákné Honfi Krisztina képeiből
Megnyitja Zámbó Kornél festőművész
Oroszlányi bajnok
Javarészt tizenévesek sikereit hozta a súlyemelő országos bajnokság első napja Kecskeméten
Védje mobileszközét a támadások ellen!
Évről évre egyre több kártékony programot, alkalmazást készítenek kifejezetten mobileszközök megfertőzésére
Mécsesgyújtás a majki temetőben
Az Oroszlányi Rákóczi Szövetség önkéntesek segítségével az idén is rendbe tette a majki, Madár-hegy alatti temetőt
Testületi Ülés
Rendkívüli Testületi Ülés
Testületi ülés
A széncsaták hősei 1956-ban
November 7-ig tekinthető meg a művelődési központban, a Sopronban működő Központi Bányászati Múzeum tematikus kiállítása
Hőseink összekötnek
Üzen ez a méltóképpen megújult emlékhely
Sima nyerés
Alaposan megfiatalított Fehérvár érkezett Oroszlányba péntek este
Megyei Értéktár Nap
Megyei Értéktár Napot rendeztek pénteken a komáromi Monostori Erőd Jókai-termében
Vegyescsapatok a sportnapon
A város négy iskolája mellett Szákszendről, Bokodról és Kecskédről érkezett az a több mint félszáz diák, akik részt vettek az integrált sportnapon
Nagy Zoltán emlékverseny
Harmincnyolc szakosztály ezerkétszáz versenyzője küzdött a díjakért százharmincnyolc futamban
Emlékezzünk elhunytainkra!
2016. november 1-jén (kedden) 16.00 órától az Oroszlányi Temetőben központi halottak napi megemlékezésre kerül sor
Másfélmilliárdos csúcsjövedelem a megyében
Az előző évhez képest idén több bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz
Jubiláló diplomásokat köszöntöttek
Rajnai Gábor köszöntötte elsőként szerda délután a Bakfark Bálint iskolában Oroszlány 50 és 60 évvel ezelőtt diplomázott pedagógusait
Szabályozták az együttélést
23 napirendi pont megvitatása várta kedden a képviselő-testület döntéshozóit
Így őrzik hagyományaikat
Kis Imréné, a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tiszteletbeli elnöke volt a vendége az Idősek Akadémiája sorozat őszi nyitórendezvényének
DUMA Színház - Aranyosi Péter önálló estje
"Négybetűs szavak"
Mulassunk! - A Kále Lulugyi Hagyományőrző Együttes és barátai zenés estje
Vendég a Manusa Hagyományőrző Együttes és a KADARKA Társulat