A Felvidéken is ünnepeltek az oroszlányi diákok
A Rákóczi Szövetség március 15-i Diákutaztatási Programja a határon túlra.
Amerikai diákok Oroszlányban
Immár ötödik alkalommal látogatott el nyolc amerikai diák hétfőn az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumba
Tízedik győzelmét szerezte az OSE Lions
Hazai pályán nem is lehetett más cél, mint a győzelem megszerzése
Vértes TV
Vértes Televízió élő adás
Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon
A ’48-as ligetben álló Kossuth szobornál emlékeztek vasárnap délután Oroszlány polgárai
Civil „számvetés”
Rendhagyó összegzés a Civileké a ház sorozatról, Körtvélyfáy Zoltán intézményvezetől
Pályázat
Tagintézmény-vezető(magasabb vezető) munkakör betöltésére
Maraton a művházban
A Civileké a ház programsorozat utolsó előtti napjának eseménye a Kulturális Maraton
A fiatalokat a városban kell tartani!
A REGIO REGIA című lap interjúja Lazók Zoltánnal
Felhívás
Általános Iskolai beíratás oroszlányi iskolákba
Ez is szigorodott
Új Országos Tűzvédelmi Szabályzat 2015. március 1-től
Közösen könnyebb
A hivatalos kapcsolatfelvétel volt az indítóoka az oroszlányi városvezetés és a bányász szakszervezet prominenseinek keddi találkozójának
Intézmények
Intézmények, civil szervezetek
Járási Hivatal
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Oroszlányi Járási Hivatal elérhetősége, kapcsolati adatai
Hivatalok
Polgármesteri Hivatal szervezetei, funkciói
A Költő visszatér című rockopera bemutatója
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából megrendezésre kerülő városi ünnepség
Pilvax kávéház
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából megrendezésre kerülő városi ünnepség
Ünnepi koszorúzás
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából megrendezésre kerülő városi ünnepség
Farsang az idősek otthonában
Az utolsó perc
Családok délutánja a betonban
Gyerekzsivaj fogadta már az aulában is az érkezőket vasárnap délután a művelődési központban a Civileké a ház soros eseményén
Történelmi siker
A decemberi, 90-97-es oroszlányi vereségért való visszavágás reményében lépett pályára szombaton este az OSE
Sikeres síkapcsolat
Négyfős oroszlányi delegáció vett részt hétvégén a német testvérváros, Plochingen idényvégi versenyén
Emberölés Oroszlányban
Egy 59 éves asszony előzetes szóváltást követően oroszlányi otthonukban bántalmazta élettársát
Nőnapi tisztelgés városszerte
Az oroszlányi munkahelyeken már megünnepelték a Nőnapot