Hír
2021. október 15.

Közgyűlést tartott az Által-ér Szövetség

Pénteken délelőtt tartotta meg 2021. évi közgyűlését az Által-ér Szövetség Tatán, a felújított Esterházy-kastélyban. A megjelenteket – köztük Lazók Zoltánt, Oroszlány polgármesterét - Michl József elnök köszöntötte.

Az ülésen elsőként a 2020. évi közhasznúsági jelentés, ezt követően a Felügyelő Bizottság beszámolója, majd a Szövetség 2021. évi költségvetése került elfogadásra.

A rendezvényen „Tájban élő ember” címmel a Tatai-medence épített és természeti értékeiről, ökoturisztikai látnivalóiról megjelent könyv bemutatása is sor került, melyet a szerző, Musicz László ajánlott a jelenlévők figyelmébe. A gyönyörű fotókkal gazdagított kötetet - Európai Uniós támogatással - a Neszmélyi Borút Egyesület adta ki.

A közgyűlést követően a megjelent tagok, vendégek szakvezető kíséretében megtekinthették a csodálatosan felújított kastély rejtett részeit is.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek