Kultúra
2021. október 16.

Műélmény Kávézó

Pilinszky János költő születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából – A szeretet több a hitnél címmel – rendhagyó roll-up kiállítás megnyitóra került sor pénteken délután a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.

A több évre visszatekintő Műélmény Kávézó programsorozat 25. rendezvényét nagy érdeklődés övezte, melyet Lazók Zoltán polgármester is megtisztelt jelenlétével.

A megjelenteket Körtvélyfáy Zoltán művelődés-szervező köszöntötte, majd Takács Tímea, az intézmény igazgatója Pilinszky János életét mutatta be tartalmas diasorozaton keresztül. A kiállítással egybekötött előadás nemcsak a költő műveinek minél szélesebb körben való megismertetését, hanem szellemi örökségének továbbvitelét is célozta. A kitűnő szerző életét és meghatározó élményeit 14 db roll-upon bemutató kiállítás nem csupán hagyományos értelemben vett irodalomtörténeti pályaképet nyújt, hanem a költő életművét és legfontosabb témáit mutatja be: Isten, szeretet, hit, részvét, szenvedés, a koncentrációs táborok botránya, a megváltásra váró bűn.

Ezt követően egy érdekes rövidfilmet tekinthetett meg a szépszámú hallgatóság, mely Pilinszky kéziratait mutatta be három versének elhangzása közepette.

Az október 21-ig látogatható kiállítás a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Kertész Imre Intézet támogatásával valósult meg.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek