Önkormányzat
2021. november 25.

Átadták az új épületrészeket

Az EFOP-4.1.2-17-2017-00085 kódszámú az „Oroszlányi József Attila Általános Iskola infrastruktúrális fejlesztése” elnevezésű projekt új épületrész átadó ünnepségére került sor csütörtökön délelőtt.

Tóth Gábor intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd Lazók Zoltán polgármester, Vereckei Judit, a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója, dr. Takács Ádám, a projekt szakmai vezetője, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő ismertette a projekt előzményeit, bemutatva a pályázati eredményeket.

A beruházással az iskola új tantermekkel, szertárakkal és balett teremmel gazdagodott. Emellett a pályázat lehetővé tette a meglévő épületrész világítórendszerének felújítását, a teljes épületegyüttes belső festését, továbbá néhány tanterem modernizálását. A projektnek köszönhetően 2017-2022. között az intézmény 527.457.357-Ft. támogatási forrásból újult meg, Oroszlány Város Önkormányzatának köszönhetően pedig új parkolóhelyek létesültek az épület környékén.

Az ünnepség zárásaként - a nemzeti színű szalag átvágását követően – a jelenlévők megtekintették az új épületrészeket.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek