A szent történelmi hitelessége meglehetősen ingatag. Hogy életéből mi volt valós, és mi csupán a legenda, nehezen eldönthető. Történelmileg csupán az igazolható, hogy Borbálát mártírként tisztelték.

A legenda szerint Borbála egy gazdag görög kereskedő, Dioszkorosz lánya volt. Nikodémiában, a mai Törökországban található Izmitben élt. Sok elbeszélés központi alakja. Az egyik ilyen történet szerint pogány apja, aki féltékeny volt csodaszép lányára, toronyba záratta, így akarta megakadályozni, hogy férjhez menjen. Miközben apja üzleti úton volt, Borbála titokban megkeresztelkedett.

Apjától egy hegyszoroson keresztül menekült el, és egy pásztornál talált menedéket, aki azonban végül elárulta a lány hollétét. A felbőszült apa a történet szerint átadta őt a bíróságnak, majd sajátkezűleg lefejezte, de sorsát nem kerülhette el, mert belé villám csapott. Ezért hozzák összefüggésbe Borbálát a villámmal, viharban gyakran imádkoznak hozzá.

Az említett okokból kifolyólag ő a védőszentje a tüzéreknek is. Képmását gyakran helyezték fegyver- és puskaporraktárak homlokzatára. A szentet ezen kívül háromablakos toronnyal, kehellyel és ostyával, karddal vagy fáklyával szokták ábrázolni. Utóbbival azért, mert a hagyomány szerint, mielőtt elítélték volna, égő fáklyákkal kínozták.

A középkor óta Borbála a 14 segítőszent egyike, védelmét kérik különösen a hirtelen halállal szemben, segítségéért folyamodnak haldoklók közelében. A bányászok védőszentjeként azért tisztelik, mert sziklahasadékon keresztül menekült el. Az osztrák bányászok december 4-én mézeskalácstésztából készült Borbála kenyeret kaptak emlékbe. Másutt a bányákban Borbála napkor égve hagyták a lámpásokat a bányajáratban, hogy megóvja őket a földalatti haláltól.

Borbála már nagyon korán a tisztelet középpontjába került, kultusza a Földközi-tenger keleti részéről ered. Tiszteletének legkorábbi nyomait nyugaton egy 705 és 706 között készült oszlopfreskón találjuk a római Santa Maria Antiqua templomban. Ereklyéi 1000 körül kerültek Velencébe, onnan pedig Torcello-ba. Borbáláról elnevezett bányaaknáról a 14. század elejétől fogva találunk említést először Tirolban.