A fiatalok világnapja 1999-től került be a köztudatba.
A fiatalok világnapja 1999-től került be a köztudatba.
Magyarországon augusztus 9-én a megemlékezés, valamint a vadasparkok népszerűsítése céljából tartják minden évben az Állatkertek Napját, illetve egyre gyakrabban kerül megrendezésre az Állatkertek éjszakája (ÉjszakáZOO) elnevezésű esemény is, ahol az érdeklődők az éj leple alatt figyelhetik meg kedvenc állataik viselkedését.
A magyar forint, azaz Magyarország hivatalos fizetőeszköze augusztus elsején ünnepli 77. születésnapját. Egy jó darabig még biztos velünk lesz...
Július 26-a, Szent Anna ünnepnapja.
1969. július 20-án lépett először ember a Holdra, két amerikai űrhajós, Neil Alden Armstrong és Edwin Eugene „Buzz” Aldrin személyében. Az űrhajóban 3 asztronauta tartózkodott, akikből csak ketten léptek a Hold felszínére, ugyanis Michael Collinsnak az Apollo 11 és a SAS nevű holdkomp csatlakozását kellett irányítani a holdsétát követően.
1990-ben az ENSZ Fejlesztési Programjának vezetői javasolták, hogy július 11-e legyen a Népesedési Világnap. A dátumot azért választották, mert 1987-ben ezen a napon érte el a Föld lakosságának létszáma az ötmilliárdot.
1038-ban trónörökös nélkül meghalt Szent István. Királynak nevelt fiát, Imre herceget egy vadkan megölte. Az uralkodása alatt kemény kézzel megteremtett egységes államot a megosztottság, a hatalmi harc országot gyengítő időszaka sújtotta.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által 1987-ben, a kábítószerekkel történő visszaélés, és az illegális kereskedelem elleni témában megfogalmazott deklaráció értelmében, minden év június 26-án kerül megtartásra a Kábítószer-ellenes Világnap.
Bariczáné Szabó Szilvia, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) oroszlányi elnöke köszöntötte csütörtök délután a Bányászati Múzeumban megjelenteket, akik a 40 évvel ezelőtti katasztrófára emlékeztek.
34 éve, 1989. június 16-án Nagy Imrét és négy társát, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőin ravatalozták fel. A hatodik koporsó a forradalom többi áldozatára emlékeztetett.