Szép játékkal debütált az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium fiú röplabda csapata a diákolimpia megyei elődöntőjében.
Szép játékkal debütált az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium fiú röplabda csapata a diákolimpia megyei elődöntőjében.
Három negyeden keresztül szorongatta a Falcót az OSE, az utolsó tíz percben viszont eldöntötte a meccset az éllovas.
Február 25-én, a fővárosi BKV Előre súlyemelőtermében rendezték meg a Baczakó Péter Kupát, melyen az OVSK 9 versenyzővel indult.
Az OVSK ifjú súlyemelői elkezdték 2023. évi felkészülésüket.
Sima, 37 pontos győzelmet arattak a hazaiak a kosárlabda bajnokság 21. fordulójában.
Az elmúlt hetekben a kemma.hu olvasói voksolhattak „Az év sportolója” megyei közönségdíj szavazásán.
Sokba került az OSE-nak a rossz utolsó negyed, kétszeri hosszabbítás után nyert a DEAC.
Csütörtökön délután, immáron kilencedik alkalommal vette kezdetét a Bánhegyi László Emlékverseny az oroszlányi Chudik Lajos Sporttelep tekepályáján.
Komárom-Esztergom vármegye bővelkedik kiváló csapatokban és kitűnő sportemberekben, akiknek számos örömteli pillanatot köszönhettünk az elmúlt évben is.
Az oroszlányi csapat már az első félidőben eldöntötte a meccset.