Találatok száma: 13218 db

Hír
2017. március 21.

Közösségi kertet és üvegházakat létesítenek

Az oroszlányi Német- és Nyíres-dűlőben az ott élő hátrányos helyzetű emberek bevonásával újabb projekt indul
Hír
2017. március 21.

Földünk legnagyobb kincse a víz!

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték
Hír
2017. március 20.

Órát átállítani!

Európában március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás
Közélet
2017. március 19.

Tisztújítás a polgárőröknél

Büszkék lehetünk rá, mert negyed évszázada alakult az elsők között Oroszlányban a polgárőrség
Közélet
2017. március 19.

Az Aranyhaj világa

Már koradélelőtt gyermekzsivalytól volt hangos szombaton az oroszlányi művelődési központ
Kultúra
2017. március 19.

Vászonra festett álomvilág

Több mint száz, zömében oroszlányi vendég érkezett szombaton délután Csákvár Emlékházába
Sport
2017. március 19.

Örömjáték

Remekül kezdett az OSE, néhány perc után már 15-4 volt a hazaiak javára
Tánc-Zene
2017. március 19.

A jó zene olyan, mint egy pohár víz

Kertész Ágnes pedagógus vendégeskedett az „Én zeném” rendezvénysorozat pénteki programjában
Hír
2017. március 18.

Több mint 65 ezren csobbantak

Elsősorban a gyenge strandszezon okán a Csobbanó Oroszlány Város Uszodája és strand látogatottsága 2016-ban alacsonyabb volt a 2015-ös évadhoz képest
Mozaik
2017. március 18.

Általános iskolai beiratkozás

A 2017/2018-as tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás rendjéről
Hír
2017. március 18.

A francia Suez és egy kanadai Alapkezelő veszi meg a General Electric vízüzletágát

A francia szennyvízkezelő, a Suez Environnement és a kanadai Caisse de Dépôt et Placement du Québec megvásárolta a GE víz üzletágát
Tánc-Zene
2017. március 17.

Húsvéti koncert

J. S. Bach: János Passiója az oroszlányi evangélikus templomban
Hír
2017. március 17.

Még mindig nem késő ügyfélkaput nyitni

Eddig 16 ezren kérték Komárom-Esztergom megyében a NAV-tól, hogy postázza adóbevallási tervezetüket
Hír
2017. március 17.

A Vért ingatlanok sorsáról is tárgyaltak

Hivatalában fogadta Magyari Józsefet, a Vértesi Erőmű (Vért) vezérigazgatóját csütörtök délelőtt Lazók Zoltán
2017. március 16.

Baba-mama Klub - Bölcsődébe szoktatás

Vendégünk Tóth Mariann, bölcsőde vezető
2017. március 16.

Járási vers- és prózamondó verseny

A Költészet Napja alkalmából
2017. március 16.

Oroszlány Sztár 2017

Gyermek és Ifjúsági Tehetségkutató Verseny
Tánc-Zene
2017. március 16.

Ismerős Arcok a színpadon

Tizennyolc évvel ezelőtt, 1999 októberében alakult az Ismerős Arcok együttes
Ünnep
2017. március 16.

A magyarság ismét és újra képes volt felülkerekedni megpróbáltatásain

A közelmúltban teljesen felújított, a ’48-as ligetben álló Kossuth szoborhoz várták szerda délután Oroszlány emlékező polgárait
Intézmény
2017. március 16.

Széchenyi emlékek nyomában

Szerdán nyílt meg a művelődési központban a Széchenyi emlékek nyomában
Sport
2017. március 16.

Jól ment a judosoknak

Szombaton Tokodaltárón 9 fő, a kezdők léptek tatamira s jól sikerült az Oroszlányi Judo Club sportolóinak bemutatkozása
Hír
2017. március 16.

Új csarnoképülettel bővül a Glastronic Hungary Kft.

A Glastronic Hungary Kft. várhatóan 2017. július végéig birtokba veheti a jelenleg építés alatt álló 1169 m2-es üzemcsarnokot
Ünnep
2017. március 15.

Március 15--i megemlékezés

Sport
2017. március 15.

Sportfórum

- Elsősorban a kapcsolatok javítása, a programok összehangolása a célja találkozónknak, amit rendszeressé szeretnék tenni a jövőben –
Hír
2017. március 14.

Partnertelepülési síverseny

Március 9-11-e között került megrendezésre az ausztriai Schettereggben a plochingeni síklub 12. síversenye