Vége a veretlenségnek
Agresszívan, okosan játszott a Pécs, mi pedig roppant sok, ránk nem jellemző hibával
Érmek Szlovákiából
A hétvégén az Oroszlányi Judo Club versenyzői a felvidéki Gútán vettek részt nemzetközi versenyen
SZABADEGYETEM - Dr. Gereben Ferenc
A határon túli magyarok kulturális identitása. A magyar olvasáskultúra helyzete határon innen és túl.
Idősek Akadémiája - Oroszlányi hagyományőrzők
Vetített interaktív előadás - Előadó: Kis Imréné
TEREFERE októberben
Zenél: Fülöp Róbert
Úton a Tudományos és Technológiai Park címért
Ipari Park bővítésével kapcsolatosan júniusban számoltunk be az ún. Tudományos és Technológiai Park (TTP) cím megszerzésének lehetőségéről
Adakoztak az oroszlányiak
Pénteken délután tartotta meg az Önkormányzati Szociális Szolgálat a szegénység elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó gyűjtését
A közigazgatás átszervezéséről is beszéltek
A Komárom-Esztergom Megyei Államigazgatási Kollégium soron következő ülésének ismét a kormányhivatal volt a házigazdája
Porsche 911 a parkolóban
Egész szezonos kupasorozatot írt ki a 2016-os évre az autósport szövetség
Énekes sztár a testvérvárosból
Peter Srámek adott nagysikerű koncertet szombaton az oroszlányi szlovákok emléknapjának programjában
315 éve érkeztek Oroszlányba
1701-ben érkeztek Oroszlányba az első szlovák telepesek Nyitra, Pozsony és Terencsén megyéből
Az oroszlányi szlovákok ünnepe
Négy bronzzal kezdték az EB-t
Október harmadik hetében az olaszországi Montichiari adott otthont a 8. WUKF Karate Európa-bajnokságnak
Látni és látszani!
Október 15-én kezdődik és december 10-ig tart az az országos akció
Csörgőlabda a sportcsarnokban
Október 15. a látássérültek nemzetközi napja, a fehér bot napja
Bányászok és bányászvárosok forradalma 1956 - kiállításmegnyitó
Mini népszámlálás
November 8-ig tart a két nagy népszámlálás közötti lakosságfelmérés, vagyis a mikrocenzus
Szépkorúakat köszöntöttek a gondozóházban
Csütörtök délután köszöntötték az idősek gondozóházának szépkorú lakóit az Idősek Világnapja alkalmából
A Kormányablak és a Városháza ügyfélfogadási rendje
2016. november 1-jei munkaszüneti nap miatt a megye valamennyi kormányablakában és okmányirodájában az ügyfélfogadási rend változik
Old timerek Oroszlányban
2016-ban új versenysorozat indult Magyarországon
A pályázatok Oroszlányba is megérkeztek
Oroszlány Város Önkormányzata és Magyarország piacvezető pályázatíró cége, a Goodwill Consulting Kft. pályázati tájékoztató napot szervezett szerdán
Drágultak a szolgáltatások
A fogyasztói árak szeptemberben átlagosan 0,6%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban
A lévai vadász
Ürge László, a CSEMADOK lévai alapszervezetének választmányi tagja volt a vendége és előadója hétfőn a Rákóczi Szövetség programjának
Hirdetmény
Vadászati földtulajdonosi közösség összehívásának hirdetménye
A kedvencek napja
Kutyás felvonulással vette kezdetét vasárnap délután az Állatok Világnapja alkalmából tartott rendezvény