Közélet
2015. May 03.

Ünnepeltek az oroszlányi lánglovagok

Koszorúzással vette kezdetét Oroszlányban a Szt. Flórián napi program a tűzoltók védőszentjéről elnevezett téren emelt kopjafánál, ahol többek között ott volt Lazók Zoltán polgármester, File Beáta jegyző, Emődi Ferencné járási hivatalvezető és Papp Péter, a tűzoltó köztestület elnöke is.

Szabó Imre parancsnok beszédében kiemelte: Szakmánk és a tüzes mesterségek védőszentjére emlékezünk a mai napon. Ünnepelünk e pár perc csendben, majd folytatjuk a város és a környék lakóinak a védelmét. A tűzoltóság állománya az elmúlt években stabilizálódott. Kialakultak az egymást mozdulatokból és gesztusokból is értő szolgálati csoportok, amelyek hatékonyan, magabiztosan képesek végrehajtani feladataikat. Mára országos elismertségűvé váltak az oroszlányi tűzoltók, s ez büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat.

- Jó tudni, hogy városunk vezetősége erkölcsileg és anyagilag is támogatja munkánkat. Erre szükségünk is van, hiszen nem csak a korszerű tűzvédelemnek megfelelő jogszabályi környezet, a feladatokhoz szükséges eszközök megléte a fontos, hanem az is, hogy megfelelő legyen a tűzoltók közérzete. A szakmába vetett hit, elkötelezettség nem tartható fenn hosszútávon az egyének megfelelő elismertsége, példaképek állítása nélkül – fogalmazott a parancsnok, aki ezt követően Papp Péter köztestületi elnökkel átadta a titkos szavazással megválasztott „Az év tűzoltója” elismerést Martin Zoltánnak.

A koszorúzást követően a rendezvény a tűzoltók bázisán folytatódott, ahol Lazók Zoltán polgármester köszöntötte az ünnepelteket: Immár másfél évtizede, 2000-ben megfogalmazódott meg Oroszlányban az önálló tűzoltóság gondolata, majd 2003-ban pont ebben a hónapban kezdett el hivatalosan is működni. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az indulás időszakában milyen fontos szerepet kapott, és mennyi problémával járt a tűzoltást ténylegesen végző személyek munkaszerződéssel való alkalmazása, beosztásuk meghatározása, munkarendjük kialakítása, és nem utolsó sorban a működésükhöz szükséges források biztosítása, hiszen az első évben 26 milliós költségvetéssel indultak. Fő feladatuk a kezdetek óta változatlan: a működési területükön keletkezett tűz- és káresetek felszámolásának gyors és szakszerű végrehajtása, s meggyőződésem, hogy magas szinten megfelelnek a lakossági és szakmai elvárásoknak – mondta a városvezető.

Az eseményen köszöntötték a legnagyobb támogatókat is, köztük a Viktor Szikvíz Kft-t, a BorgWarner Kft-t és a GE Water & Process Technologiest.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Takács Károly, a település volt polgármestere és Nemes Kálmán parancsnokhelyettes egy-egy makett tűzoltóautót vehetett át támogatásának elismeréseként, míg Papp Péter köztestületi elnöknek és Lazók Zoltán alelnöknek az Önkormányzati Tűzoltók Országos Szövetségének kitüntetését, a polgári tagozat bronzkeresztjét nyújtották át.



Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek