Sport
2019. November 04.

Győzelem Sopronban

Rizvic kosarával indult a találkozó, majd Jones talált be a hazaiaknál. Ekkor Illés és Zsiros is bevágott egy-egy hármast, a kettő között pedig Supola dobott egy ziccert.

Abell duplája után ellépni látszottak a vendégek (5. perc: 6-14), de Thompson egymaga szerzett zsinórban 5 pontot. Ezután ugyanannyit dobott mindkét csapat, az OSE kezdte jobban az első negyedet 15-18).

A második játékrészt Mohácsi nyitotta egy hármassal, amire Jones válaszolt, majd Abell köszönt be. Fokozatosan lépett el az Oroszlány, majd Bozovics kosarának köszönhetően már 10 volt közte (17. perc: 19-29). A hazaiak főként Thompson játékára támaszkodtak, míg a vendégeknél mindig volt valaki, aki előre tudott lépni, így ezt a játékrészt 11 ponttal nyerte meg az OSE, a félidőre pedig 14 pontos fórral mehetett (31-45).

A fordulás után zsinórban 6 pontot dobott az Oroszlány, ami azt jelentette, hogy már 20 volt a különbség. A negyed derekáig egyik csapat sem mozdult el erről, majd Thompson kosaraival feljött 14-re a Sopron, Sebastjan Krasovec pedig időt kért (26. perc: 48-62). A kis pihenő után megszerezte első pontjait a friss szerzemény, Washington is. Több percig nem tudtak a gyűrűbe találni a felek, majd Supola zárta le a negyedet két büntetővel (52-65).

6-0-val kezdte a záró játékrészt a vendégcsapat, majd 5-öt dobott zsinórban a hazai csapat, az Oroszlány pedig időt kért. Jót is tett a frissítő a piros-feketéknek, főleg Illésnek, aki először egy triplát, majd egy duplát is a helyére küldött. Ezúttal Sabáli Balázs volt kénytelen szünetet kérni (35. perc: 57-76). Carter nagyot küzdött, két kosarat is szerzett egymás után. A hátralevő perceket remekül kontrollálta az Oroszlány, amely megszerezte második győzelmét a bajnokságban.

  • Sopron KC - OSE Lions 61-82 (15-18, 16-27, 21-20, 9-17)
  • Bajnokság, 6. forduló
  • Sopron, Novomatic Aréna
  • Vezette: Földházi Tamás Péter, Török Róbert, Goda László (Bodrogváry Iván József)
  • Sopron: Pitts 8, Supola 13/3, Jones 4, Rivers 3/3, Carter 8. Csere: Thompson 21/3, Molnár 4, Takács -, Élő -, Fazekas -, Werner -, Scholl -.
  • OSE: Illés 16/6, Abell 12, Zsíros 3/3, Rizvic 19/6, Bozsovics 16. Csere: Washington 5, Demeter -, Mohácsi 9/9, Garamvölgyi -, Hayes 2, Kucsora -, Anda -

Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek