Hír
2019. november 09.

Metál zene újratöltve

A rock örök és elpusztíthatatlan! - ezt támasztotta alá az az OKSZÍK szervezte péntek esti koncert, melyre közel száz érdeklődő érkezett az intézménybe.

Jól ismert saját szerzeményekkel és különféle feldolgozásokkal örvendeztette meg a kamarateremben összegyűlt népes közönséget Kalapács József, akinek unplugged koncertjét Závoti Zoltán gitárjátéka tette teljessé, és a jelenlévők számára talán feledhetetlenné is.

Kalapács neve egybeforrt a magyar rockkal, hiszen ő volt a frontembere az 1980-as évek elején alakult Pokolgép együttesnek, akik tulajdonképpen Magyarországon elsőként adtak ki heavy metál albumot, és az évtized végére a legnépszerűbb, kemény zenét játszó együttes lett az országban.

A sokak által idolként imádott előadó 2009-ben döntött úgy, hogy a zenélés akusztikus formájában is kipróbálja magát. Úgy tűnik, hogy ez nem volt egy rossz döntés, hiszen az oroszlányi közönségben helyet foglaló, igazán kemény zenéhez szokott közönség, olyannyira jól fogadta a lágyabb hangzású muzsikát, hogy szinte minden dal előadásába bekapcsolódott.

Már a másfél órás produkció elején remek volt a hangulat, ami az este folyamán egyre csak fokozódott, de igazán talán az Itt és most című dalnál csúcsosodott ki. A kamarateremben szinte mindenki egy emberként énekelt. Többször is visszatapsolták az est előadóját a rajongók, akiknek a koncert végén lehetőségük volt közös fotót is készíteni kedvencükkel.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek