Hír
2019. November 12.

Második lett videójával a Hamvas

A megyei pályaválasztási kiállítás családi napján, szombaton a szervezett iskolalátogatásokon túl, számos család is felkereste Tatabányán a Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett kiállítást a Földi Imre Sportcsarnokban.

A továbbtanulási lehetőségeket bemutató rendezvényt három nap alatt közel háromezer érdeklődő tekintette meg.

Szombaton adták át a kiállítás elismeréseit. Az „Év kiállítója” fődíjat és a hozzátartozó vándorkupát idén a TSZC Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Tatabánya) nyerte el. A második helyezett szintén tatabányai, TSZC Fellner Jakab Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Általános Iskolája, a harmadik díjat az Esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola kapta meg.

Idén először a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal videópályázatot hirdetett a középiskolás tanulóknak saját iskolájuk bemutatására. A pályázaton első helyezést ért el „Ezek is mi vagyunk” című alkotásával Zetovics Márió és Téglás Bence, akik a Bárdos Gimnáziumot mutatták be. Második helyezést ért el a Hamvas Krónikások csapata Oroszlányból, Galman Krisztián, Nagy Bence és Salzmann Daniella. A pályázat harmadik helyezését Dián Ákos nyerte el, aki a TSZC Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumának diákéletébe engedett bepillantást.

A kiállításon a diákok térítésmentes szolgáltatásokat vehettek igénybe, pályaválasztási teszteket tölthettek ki, részt vehettek pályaorientációs szaktanácsadáson, és kipróbálhatták ügyességüket több szakma követelményeit is megjelenítő szakmaszimulátor segítségével, melyek elhelyezését a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta.

Rekordszámú érdeklődő volt kíváncsi a pályaválasztási lehetőségekre és a kiállítók arról számoltak be, hogy a diákok céltudatosan érkeztek a standokhoz, kérdéseikből is látszott, hogy már előzetesen is tájékozódtak a leendő iskolájukról.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek