Sport
2019. December 06.

Karate mikulás

Közel száz fiatalnak tartott edzést csütörtök este a 6 danos mester, Mácsik János, közismertebb nevén „Sumó” az oroszlányi Raion Dojo karatésainak meghívására az egyesület mikulás napi eseményén.

A programra városunk ifjú „harcművészei” mellett hivatalosak voltak a tatai Kölyök Sárkányok, a tatabányai Vulkán SE, és Szárligetről is érkezett egy 15 fős csapat – tudtuk meg Szlezák János egyesületi elnöktől.

A mikulás karate ötlete tavalyról datálódik, akkor rendeztek hasonló vidám edzést az oroszlányiak és tataiak, s annak sikerén felbuzdulva ismételték meg idén a programot, ami azért az első órában kemény tréninggel vette kezdetét, amit kötetlen mikulásváró követett, ajándékokkal, vendéglátással.

- Az est sikerét jelzi, hogy összességében 35 dan mesterfokozat tartózkodik a teremben, ami bizonyítja a kezdeményezés magas színvonalát – jegyezte meg az elnök, aki arról az új kezdeményezésről is beszámolt, hogy péntekenként este önvédelmi tanfolyamra várják elsősorban a hölgyeket.

- Olyan civilek, „leendő áldozatok” érkeznek erre a különleges edzésre, akik biztonságérzetet szeretnének szerezni egy esetleges támadás során. Az egyik ipari parki multicég is kért már bemutatót, a volt Arany iskolában lévő Raion Dojo teremben pedig a fiatal hölgyek mellett egy nyugdíjas néni is rendszeres résztvevője a foglalkozásoknak, amelyekre várják az érdeklődőket – mondta Szlezák János.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek