Hír
2020. január 19.

Könyves bütykölde

Húsz éve töretlen sikernek örvendenek a kézműves foglalkozások a művelődési házban.

A régi résztvevők közül sokan már a gyermekeikkel érkeznek a KFMKK gyermekkönyvtárába péntek délutánonként, hogy részt vegyenek Szlezákné Molnár Katalin kézműves foglalkozásán.

„Mikor elkezdtem itt dolgozni, nagyon hamar rájöttem, hogy erre van igény, és hogy szeretik a nebulók. Akkor még tematikus heteket csináltunk. Voltak kijelölt hetek, melynek minden napján tartottunk foglalkozást, különféle anyagok felhasználásával. Az nagyon népszerű volt. Utána kézműves szakkörként működtünk, voltak táboraink is, majd később a foglalkozás átkerült a gyermekkönyvtár szervezésébe. Így született meg a Könyves bütykölde. Azon túl, hogy itt tartjuk foglalkozásainkat a könyvek között, mindig elhangzik egy-egy mese is, a gyerekek legnagyobb örömére - mesélte a gyermekkönyvtáros, akit hol öleléssel, hol hangos „sziával” köszöntöttek az érkező apróságok.

A pénteki bütyköldében mindenki jól érzi magát, hiszen míg a kicsik ragasztgatnak, illesztgetnek, addig az anyukák, sőt az apukák sem unatkoznak, hiszen amellett, hogy minőségi időt töltenek el a gyermekeikkel, egymással is el tudnak beszélgetni. - Én annak nagyon örülök, hogy szülőkkel érkeznek a gyermekek, hiszen a szülőn keresztül jól lehet a gyermekre hatni, illetve a szülőknek is fel lehet hívni a figyelmét arra, hogy milyen jótékony hatással van a kicsik fantáziájára az, ha esténként olvasnak nekik - folytatta mindenki Kati nénije.

Az eddigi foglalkozásokkal ellentétben, ezúttal nem újrahasznosított anyagokból dolgoztak. Most a színes papír, a ragasztó és a határtalan fantázia került a középpontba, hiszen csigákat készítettek egy különleges állatkertbe.

- Januártól állatkertet építünk. Ez azt jelenti, hogy minden pénteken valamilyen állatfigurát készítünk el papírból, dekorgumiból, zseníliadrótból, fagolyókból. Első alkalommal békát kreáltunk, múlt héten süni született a kezünk nyomán, ma pedig a kis csigabigák is bekerülnek saját kis állatkertünkbe - mosolygott a szervező, aki minden héten pénteken, 16.30-tól várja a gyermekeket és a szülőket.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek