Tánc-Zene
2020. February 11.

Tehetséges zenekar lépett fel Oroszlányban

Nincs még nagy múltja a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekarnak, hiszen csak két éve indultak, de már eddigi működésük alatt is komoly eredményeket értek el. Jó néhány kellemes dallal örvendeztették meg rajongóikat, sőt, már egy bemutatkozó albummal is jelentkeztek.

A névválasztásnak külön története van. Ez a 4S Street(ejtsd: négyes sztrít) tulajdonképpen az a hely, ahol találkoztak és eldöntötték, hogy közös útra lépve folytatják zenei pályájukat. A vegyített angol-magyar megnevezés csak poénból jött, semmilyen mögöttes tartalmat nem közvetít.

Két évvel ezelőtt 2 rangos erdélyi könnyűzenei díjat is bezsebeltek. Megnyerték a legendás Siculus fesztivált, két hónappal később az „Egyszer fenn” című daluk jelölést kapott a 2018-as Legszebb Erdélyi Magyar Dal címre, ahol első helyezést szerzett.

A Fellegvár című lemezük nemrég került a közönség elé. Ez a CD tulajdonképpen egy csokorba szedte az elmúlt években megírt dalaikat. Ezek közül többet új köntösbe bújtattak, melyekhez eddig nem hallott szerzemények is társultak. Az album tulajdonképpen mindenkinek szól, aki szereti a szövegcentrikus, élőhangszeres popzenét. Koncertjeiken igyekeznek hitelesen kiszolgálni napjaink zenei elvárásait és megtesznek mindent, hogy továbbra is ilyen ütemben növekedjen a rajongótáboruk.

Ennek szem és fültanúi lehetettek azok az oroszlányi zenekedvelők, akik szombat este ellátogattak a KFMKK „Hangfoglaló” cím rendezvénysorozatának újabb előadására, és meghallgatták a rendkívül tehetséges fiatalokból álló erdélyi együttest.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek